Prágai egyetemistaként találkoztam először a „csehül áll” kifejezéssel és hosszabb nyomozás után sikerült kiderítenem, hogy ez még az 1620-ban lezajlott – cseh szempontból balul végződött – fehérhegyi csatával állhat összefüggésben.
A csehek ezt nem ismerhetik, mi magyarok – lévén a saját „leleményünk” – viszont időnként emlegetjük. Persze, ha megnézem az említett ütközet óta eltelt négy évszázad történéseit, nem is annyira a csehek, mint mi álltunk gyakran csehül, éppenséggel a cseheknek is „köszönhetően”.
Kis hátra pillantás
No de hagyjuk most mindezt, vegyük szemügyre inkább az utóbbi hetek és hónapok eseményeit. Csehország, Szlovákia, Magyarország, valamint Lengyelország is éppen húsz esztendeje lett az Európai Unió tagja, de már az 1990-es években a négy közép-európai állam létrehozta a V4-ek néven ismertté vált együttműködési kapcsolatrendszert, amely – ne szépítsük – később egyfajta védőernyőt kínált a brüsszeli hegemonisztikus törekvésekkel szemben.
Már évekkel ezelőtt balliberális oldalról nyíltan megfogalmazódott, hogy ennek a „szeparálódásnak” mielőbb véget kell vetni, és minden eszközt bevetve törekedtek az egység bomlasztására. A magyar és a korábbi lengyel kormányt a jogállamiság semmibevételének vádjával nemcsak politikailag vegzálták, hanem az őket egyébként jogosan megillető EU-s pénzek visszatartásával igyekeztek megzsarolni. Csak közbevetőleg jegyezném meg, hogy annak idején az Európai Unióhoz való csatlakozás számos feltétele között szerepelt a piacok szinte korlátlan megnyitása és bizonyos, a nyugati cégeknek konkurenciát jelentő gazdasági ágazatok leépítése is, illetve ezeknek olcsó munkaerőt biztosító és főleg beszállító feladatokat ellátó leányvállalatok létrehozása. Ezt igyekeztek valamiképp kompenzálni azzal, hogy az új tagállamok több pénzt kaptak vissza, mint amennyit a közös kasszába befizettek.
Az már 2010-től egyre érzékelhetőbbé vált, hogy a 28 tagállamot tömörítő EU vezetése fokozatosan átértékeli azokat az elveket, amelyek alapján annak idején létrejött ez az ígéretesnek, sőt vonzónak tűnő projekt.
Miközben az Orbán-kormányt (de a lengyeleket is) a jogállamiság és a törvények megsértésével, valamint korrupcióval vádolták, a „surranó pályán” igyekeztek felülírni az EU működését szabályozó szerződés számos cikkelyét és ma már a látszatra sem nagyon adnak, amikor mondva csinált okokra hivatkozva (pl. az illegális migráció, a kvótarendszer vagy a gender-propaganda elutasítása) szó szerint uszítanak azok ellen, akik másként gondolják.
Progresszív forgatókönyvek
A 2020-as amerikai választásokat követően, amikor Joe Biden ült az elnöki székbe és a Demokrata Párt mögött álló erők határozták meg az EU politikáját is, a „progresszívak” még nagyobb vehemenciával igyekeztek befolyásra szert tenni a térségben és anyagilag is hathatósan segítették az érdekeiket kiszolgáló politikusokat és szervezeteket.
Ez a próbálkozás Magyarországon sikertelen maradt, de például két évvel korábban, 2020-ban Szlovákiában ennek (is) köszönhetően hatalomra került egy négypárti koalíció, amelynek ráadásul alkotmányos többsége is lett, ennek ellenére még három évig sem húzta ki, a legtöbb energiát az ellenzéki Smer-SD embereinek kriminalizálására fordította, majd Eduard Heger „mesebeli” döntését követően (ment is, maradt is) az utolsó kilenc hónapot már csak végig szunyókálta a parlamentben és a progresszíveket képviselő államfő Ódor Lajos személyében egy olyan miniszterelnököt nevezett ki, aki ízelítőt adott abból, hogyan is kell egy Brüsszelnek mindenben megfelelő politikát folytatni.
2021 őszén hasonló forgatókönyv nyomán Csehországban is megbukott az Andrej Babiš vezette kormány és bár messze a legerősebb maradt az általa vezetett ANO, a „sok lúd disznót győz” elve alapján összeállt ötpárti szivárványkoalíció nagytakarításba kezdett.
Emlékszem, még Miloš Zeman államfőt is élve eltemették volna, nehogy valahogy keresztülhúzza a számításaikat. Emellett folyatták az Andrej Babiš elleni lejárató hadjáratot, kezdve állítólagos besúgói múltjával, folytatva az ún. Gólyafészek-ügy folyamatos napirenden tartásával (amelyről persze mindenki tudta, hogy nincs törvényes alapja), valamint a szólásszabadság elleni „machinációival” bezárva.
2023 szeptemberében Szlovákiában – az addig békés semmittevésben leledző korábbi koalíció, valamint Brüsszel nagy meglepetésére – Robert Fico ismét visszatért a hatalomba, jóllehet az EU központjából az inkább a médiatérben mesterségesen életben tartott Progresszív Szlovákiát igyekeztek helyzetbe hozni. Mostanában jól látható, hogy azok a politikai erők, amelyek három éven át nem voltak képesek komolyabb eredményeket felmutatni, lázas aktivitásba kezdtek, naponta sajtóértekezleteken szidják a Fico-kormány bármilyen intézkedését és tüntetéseken igyekeznek nyomatékot adni bírálataiknak. Nyilván vannak jogos kifogások is, elvégre sok olyan személy került ismét fontos pozícióba, akik korábban már „megégették” magukat.
Már a „belépő” eléggé megdöbbentő volt: a korábbi kormánypárt két miniszterét bebörtönözték, erőszakosan birtokba vették a közszolgálati televízió stúdióit, elkergetve közben jó néhány, az új hatalom embereivel nem azonos hullámhosszon gondolkodó sajtómunkást, legutóbb pedig rendőröket vezényeltek a Varsóban tüntető lengyel gazdák ellen.
A közép-európai együttműködés repedései
Már a 2020-as szlovákiai és a 2021-es csehországi választások eredménye sejteni engedte, hogy a V4-országok korábbi, szorosnak is mondható kapcsolata eléggé meglazult. A 2022. február 24-én elkezdődött orosz-ukrán háború tovább korrodálta ezt a viszonyt, elsősorban amiatt, hogy míg Magyarország kormánya kezdettől fogva a békés rendezést szorgalmazta és fegyverekkel nem volt hajlandó támogatni az ukránokat, a korábban Orbán Viktor szövetségesének számító Mateusz Morawiecki is belépett abba a kórusba, amely Európa szerte az oroszok fegyveres megleckéztetését követelte.
A Petr Fiala vezette cseh kormány, a Miloš Zeman államfőt váltó Petr Pavel hathatós támogatásával, ugyancsak az európai fősodorhoz igazodva küldte a fegyvereket Kijevnek, miközben nem mulasztotta el, hogy Magyarországot és elsősorban Orbán Viktort Putyin-bérencnek titulálja, és a sajtóban is többnyire erről cikkeztek, miközben a cseh újságírók zöme még egy árnyaltabb helyzetkép felrajzolására sem vállalkozott. Václav Klaus korábbi cseh elnök – Orbán Viktor nagy tisztelője – azon kevesek közé tartozik, akik a mielőbbi béketárgyalásokat sürgetik, de olvastam már valamelyik cseh portálon, hogy az ő véleménye már csak azért sem számít, mert eljárt felette az idő.
Időnként nézegetem a különböző cseh tévécsatornák vitaműsorait, de ezekben jobbára kormánypárti, illetve ellenzéki politikusok mondanak véleményt az európai helyzetről.
Az előbbiek teljes mellszélességgel a háborús narratívát fújják, az utóbbiak mintha egyetértenének a magyar állásponttal és a mielőbbi fegyverszünetet tartanák a lehetséges megoldás kiindulópontjának. Viszonylag kevés szakértő szólal meg, ők is inkább a brüsszeli szempontok alapján közelítik meg a témát. A cseh társadalom egy bizonyos része, elsősorban az idősebb korosztályok képviselői, akik még mindig az 1968-as szovjet megszállásra emlékeznek ruszofóbok és Putyin ellenesek. A legújabb hírek szerint Petr Pavel (aki egy négycsillagos tábornok is) bejelentette, hogy Csehország vállalja 800 ezer lőszer beszerzésének a megszervezését a világ különböző országaiból, hogy majd ezt átadják az ukránoknak.
Két testvérnép barátságának jegelése?
A cseh kormány is igyekszik erőt mutatni és a V4-ek kormányfőinek február 27-i prágai összejövetelén Petr Fiala határozottan bírálta Orbán Viktort, akivel – saját szavai szerint – nagyon kelletlenül ült tárgyalóasztalhoz. Megnyugtathatta lelkiismeretét azzal, hogy az új lengyel miniszterelnök, Donald Tusk is hasonlóan vélekedett erről és a V4-ek úgy tűnik immár inkább V2+2-re oszlott, mivel Robert Fico szlovák kormányfő Orbán Viktorhoz hasonlóan ítéli meg az orosz-ukrán háborút, valamint a brüsszeli elképzeléseket.
Van azonban egy további fejlemény is, ami most már napok óta foglalkoztatja mind a cseh, mind pedig a szlovák sajtót. Petr Fiala ugyanis komolyan megneheztelt Robert Ficóra és a szlovák kormányra, mert más véleménnyel van számos olyan kérdésről, mint amit ő szeretne hallani.
Jelezte, hogy egy ideig nem tartanak közös cseh–szlovák kormányüléseket, majd néhány nappal később szívélyesen üdvözölte Michal Šimečkát, a PS vezetőjét, akit a cseh sajtó nemes egyszerűséggel a szlovák ellenzék vezéreként aposztrofált. Szlovákiában mindezt úgy értelmezték, hogy a csehek így támogatják Ivan Korčokot a márciusi elnökválasztásban.
Jan Lipavský cseh külügyminiszter, akit a Kalózpárt jelölt ebbe a tisztségbe és Zeman államfő csak kitartó rábeszélésre volt hajlandó őt kinevezni, mivel teljesen alkalmatlannak tartotta erre a tisztségre már-már Putyin csicskásának nevezte szlovák kollégáját, Juraj Blanárt, mert Ankarában tárgyalni merészelt az orosz diplomácia vezetőjével, Szergej Lavrovval.
Már nagy érdeklődéssel várjuk a V4-ek külügyminisztereinek ugyancsak Prágában sorra kerülő találkozóját, ahol az egyik leghangosabb háború párti politikus, a lengyel Radoslaw Sikorski, valamint a világot járó és a béketárgyalásokat sürgető Szijjártó Péter is bizonyára kifejti majd a véleményét.
Mindeközben a múlt héten napvilágot látott egy közvélemény-kutató ügynökség legfrissebb felmérése a csehországi pártok pillanatnyi támogatottságáról. Nyilván Petr Fiala ettől még idegesebb lett, hiszen a legnagyobb ellenzéki párt, az Andrej Babiš vezette ANO toronymagasan vezet a 40 százalékot megközelítő eredményével, míg az ODS, amelynek ő az elnöke mindössze 14,5 százalék körül végzett a második helyen.
Ebből mindenesetre lemérhető, hogy a cseh közvélemény egészen másként látja a kialakult helyzetet, mint ahogy azt a cseh hivatalos politika hirdeti. Ráadásul egyre nagyobb társadalmi feszültséget okoz az is, hogy Csehországban jelenleg több mint 350 ezer ukrán menekült tartózkodik és egy kisebb részük a csehek elől veszi el a munkát, a többség viszont támogatásra szorul.
Érdekes egyébként, hogy a cseh sajtó eléggé szűszavúan számolt be Orbán Viktor amerikai látogatásáról és a Donald Trumppal folytatott eszmecseréjéről. Talán ezt ellensúlyozandó röppent fel a az a hír, hogy áprilisban Washingtonba várják Petr Fiala kormányfőt, ahol Joe Biden elnökkel találkozik majd.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
