Csehország baloldali Európa-ügyi minisztere Korčokkal karöltve verné szét a Visegrádi Négyeket

Csehország baloldali Európa-ügyi minisztere Korčokkal karöltve verné szét a Visegrádi Négyeket

Csehország új kormánya újabb jelét adta annak, hogy hajlandó lenne éket verni a Visegrádi Négyek tagjai közé. A cseh európai ügyekért felelős miniszter, Mikuláš Bek “cseh-szlovák tandem” kialakítását javasolja, kifejezetten Lengyelország és Magyarország álláspontjának ellensúlyozása céljából – ami lényegében a brüsszeli narratíva kritikátlan átvételét jelentené a gyakorlatban.

A baloldali Kalózpárthoz tartozó Bek ehhez a visegrádi csoport nyártól kezdődő szlovák soros elnökségét használná fel. Csehország, amely az EU soros elnökségét veszi át, a lengyel és magyar médiaszabadságot tenné meg központi témájáva, bevonva a szlovákokat partnerként az agenda teljesítésében.

Azt látjuk tehát, hogy az ukrán válság, az energiaválság, az infláció, a járvány és gazdaság hatásainak kezelése helyett az új cseh kormány baloldali rész lényegében – Brüsszel és Berlin nagy örömére – a Visegrádi Négyek szétverését, vagy legalábbis fellazítását készíti elő, és lényegi kérdések helyett jogállamisággal, médiapluralizmussal akarnak foglalkozni soros elnökségük ideje alatt.

“A közös nevezőt jelentő témák egyike a média szabadsága és felelőssége. Arra számítok, hogy a cseh elnökség egyes prioritásai ebben az irányba fognak haladni, és úgy tűnik, szlovák részről is megértésre talált igyekezetünk. Szlovákia elég drasztikus tapasztalatokkal rendelkezik a média kapcsán, Csehországban pedig meglehetősen összetett vita zajlott a közmédia ellenőrzéséről vagy egyes magáncégek médiapiacra gyakorolt befolyásáról.

közölte Bek Ivan Korčok (SaS) szlovák külügyminiszterrel folytatott szlovákiai tárgyalását követően.

Maga Korčok közhelyes nyilatkozatot tett a közös sajtütájékoztatójékoztatón.

Hírdetés

“Csehországgal nagyon sok területen közeli állásponttal rendelkezünk, különösen például az jogállamiság uniós szabályainak tiszteletben tartását illetően. Ha kétségek merülnek fel a betartását illetően, akkor egyetértünk Csehországgal abban, hogy a politikai párbeszéd és közös megoldáskeresés a járható út”

mondta Korčok,. Valószínűleg szándékosan figyelmen kívül hagyva azt, hogy a jogállamiság uniós szabályai egy olyan intézkedéscsomagot jelentene a gyakorlatban, ahol még azelőtt szankcionálnának – természetesen politikai-ideológiai alapon – egy-egy tagállamot, hogy megállapítanák a jogállamisági mulasztásairól szóló vádak valódiságát. Elég lenne hozzá egy politikailag megfelelően elfogult büsszeli bürokratákból álló bizottság – ilyenekből akad bőven…

Korčok eddigi külügyminiszteri tevékenységére visszatekintve azonban aligha kétséges, hogy nem okoz számára problémát aktívan részt venni a Visegrádi Négyek leépítésében. Korčok korábban is azt hangsúlyozza, hogy a V4 együttműködése kizárólag azon a területen érvényesüljön, ahol az Szlovákiának előnyt hoz, illetve, hogy Szlovákia számára a nyugati partnerek véleménye az elsődleges.

De nem csak ebben a témában húzná magával Csehország Szlovákiát. A keleti partnerség kérdésében állítólag “Szlovákiával hasonlóan vélekednek, és távol állnak az olyan állásponttól, mint amit a közelmúltban Magyarország képviselt”.

“A Mostani V4-es találkozónkon a lengyel és magyar kollégák felvetették a jogállamiság kérdését és véleményüket az EU-val folytatott ezt illető konfliktusról. Úgy gondolom, hogy helyénvaló lenne, ha Csehország és Szlovákia olyan témákat emelne be a vitába, amelyekben nem feltétlenül lesz közös álláspontunk (Lengyelországgal és Magyarországgal)”

fogalmazott Bek, aki a Bloombergnek adott interjújában korábban már jelezte, hogy Csehország a Visegrádi Négyek szövetsége helyett a Slavkovi Hármakra (Ausztria, Szlovákia, Csehország) és a német és osztrák kapcsolataik szorosabbá tételére fókuszálna.

körkép.sk, rmx.news


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »