Ki lepődik meg, hogy vízválasztó helyzetekben a zsigeri reakciók írják a közbeszédet, és nem a higgadt értékelések. Pedig bevallom, egy hosszú, naiv pillanatig elhittem, a szeptember végi választási vereség kijózanító valósága, rossz helyzetünk a felismerés erejével hozhat békét, mert mindenki – politikus, választó, elemző – csak belátja, az önmagunkról való gondolkodást át kell értékelni. El kell engedni a magyar virtusként megélt önsorsrontást, azt, hogy könnyebb magunk ellen tenni, mint magunkért, és már a sokat megélt kudarc sem adhat feloldozást.
Az iszonyúan mély törésvonalakon innen és túl azonban nem túl biztató a kép. A liberális térfél patopszichológiás esetei látszólag tapsikolnak, valójában komolyan erőlködnek, hogy bizonyítsák, annyi a magyar politikának, úgy sem ért egy fabatkát sem. A konzervatív oldal sem rest, ráadásul bűnbakért a túloldalra se megy át.
Sok bizarr lecsapódása is volt a történteknek. Nálam a mindent visz kategória, amilyen vehemenciával vezeti le a liberális sajtó a választási éjszaka csúfosan megbukott exit poll méréséből a Szövetség bukását.
Úgy tűnik, ennek „bizonyításáért” semmi sem drága, és már harsog is a hazug állítás, hogy a felmérés 20 ezres mintán készült, tehát kétség nem fér a hitelességéhez. Az állítás apró szépséghibája, hogy a kérdezőbiztosok valóban húszezerszer köszöntek a választó helyiségek előtt, de csak ötezren fogadták köszönésüket, ennyien álltak le velük, ekkora mintával készült a közvélemény-kutatás, amely egy óráig még el is hitette az országgal, hogy a progresszíveknek áll a zászló.
Ami az alapadatok szintjén megbukik, miért lenne mérvadó részleteiben?
Nem az, de a közvélemény manipulálására alkalmas, mert nem lehet elég hamar elkezdeni hinteni, hogy mivel a magyarok negyven százaléka már szlovákokra szavazott, a Szövetség és vele együtt az etnikai politizálás megbukott.
Remélhetően ezzel párhuzamosan a Szövetségben csúcsra járatva dolgoznak, és a több mint félezer magyarok lakta települést egyenként vizsgálják, hogy a részadatok alapján kapjanak pontos helyzetképet. Diagnózis nélkül ugyanis nem lehet gyógyítani, enélkül nehéz lenne stratégiát felállítani a jövőre.
Most a minden térfélről hallható alapkérdés, van-e még értelme az etnikai politizálásnak?
Öt sikertelen választás után a felvetés nem ok nélküli, de a válasz sem egyértelmű, ahogy sokan elintézik egy lemondó legyintéssel. Ebben valószínűleg komoly szerepe van annak, hogy a Szövetség köreiben engedték ki a szellemet a palackból, amikor a választások éjszakáján Mózes Szabolcs alelnök megkérdőjelezte annak jövőjét, majd másnap Gyimesi György már államnyelven kijelentő módban tett pontot az etnikai politizálás végére. Ha emberi oldaláról nézzük a dolgot, érthető, ez a csalódottság mondata volt, főként Gyimesi esetében, ő ugyanis hihetetlen erőbedobással kampányolt, s az sem bizonyult elégnek.
Politikai szempontból azonban védhetetlen, hiszen egy balga mondattal zárójelbe tették mindazt, amit korábban hónapokig kommunikáltak a választók felé, az utólagos magyarázatok pedig meglehetősen sutára sikeredtek.
Legalább ilyen ártalmas a nyilvános bűnbakkeresés és egymásnak beszólogatás a közösségi médiában és a sajtóban, ami meglehet, az erők felmérésének egy jó játéka, de politikai hasznossága nincs, csak erősíti, hogy a Szövetséget szétfutó szándékok feszítik. Ezt a partit a Čajak utcai székházban kellene lejátszani, zárt ajtók mögött.
A választókat ugyanis semmi nem riasztja jobban, mint az egymásnak feszülés.
Természetesen, ezzel együtt a sorokat rendezni kell, szerkezeti felépítését is hatékonyabbá kellene tenni, a platformosdi ebben a formában nem sok jót hozott. Forró Krisztián az újratervezés levezénylésére 56 ezres preferenciaszavazatával erős legitimációt kapott a választóktól, de a párt dolgairól persze, a párt dönt, leghamarabb a decemberi tisztújításkor.
Hogy az etnikai politizálást megőrizve hogyan lehet kiszélesíteni az érdekképviselet hatósugarát – a regionalitásra építve, avagy gyűjtőpárti projekttel, néppárti jelleggel… – az új vezetésnek kell majd megszabnia.
Feladat azonban addig is van, már nem tudja tovább megkerülni a párt, hogy állást foglaljon, milyen a viszonyulása Robert Ficóhoz és kormányához,
parlamenten kívüliként ellenzéki szerepben látja-e magát, vagy folytatja azt a (jónak nem mondható) ambivalens viszonyulást, ami az OĽaNO esetében volt. A szétszavazás ellenére is a Szövetségnek egy majd félmilliós közösség érdekeit kell képviselnie, s ehhez a jogos elvárásokat, stratégiai fontosságú témákat még a kormányprogram elkészülte előtt prezentálnia kellene.
Mert lehet hosszú vitákban, és még hosszabb vitairatokban elmélkedni a hogyan tovább etnikai politika árnyékában, a legtöbbet azonban az hozná, ha a párt elkezdene érdemben politizálni. Láthatóan, következetesen, egyértelműen. Ezzel válhat politikailag tényezővé, a választóknak pedig vonzóvá.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
