Csapdába csalták az úszólányt, netre került az uszodai szex

Csapdába csalták az úszólányt, netre került az uszodai szex

Sajnos mondhatjuk, hogy az utóbbi évek rutinja szerint érkezett egy újabb úszókkal kapcsolatos szexbotrány, ezúttal négy fiatal fiú csalt csapdába egy lányt.

Az újabb eset néhány napja robbant ki, miután az internetre is felkerült egy videofelvétel, amin egy fiatal fiú és lány látható szexuális együttlét közben. A fullank.hu cikke szerint a legutóbbi, debreceni magyar úszóbajnokság alatt történt az eset az uszodában, és a lány valójában áldozat, ugyanis neki fogalma sem volt arról, hogy valaki felveszi videóra amit csinál.

A cikk szerint a JövőVeola csapat egy 16 éves úszónője, valamint a Darnyi TSC egy 17 éves úszója látható a felvételen, amihez még két darnyis, és egy Hód Ú.S.E-sportoló asszisztált azzal, hogy előre megfontoltan mobiltelefonos felvételt készítettek az együttlétről úgy, hogy az öltözőkabin ajtaja alatt benyújtották a kamerát.

A magát sajtóterméknek gondoló fullank.hu annak ellenére, hogy az ügy jogi következményei valójában nem a szexuális együttlétről, hanem a felvétel elkészítéséről, és főleg a publikálásról szól, saját maga is képes volt feltölteni azt a Youtube-ra, de természetesen a videómegosztó a közösségi irányelvekre hivatkozva hamar letörölte.

Hírdetés

Arról, hogy ez valóban így történt, a lap saját maga panaszkodott a törlésről szóló levél bemutatásával:

„Amint valószínűleg te is tudod, a Közösségi irányelveink határozzák meg, milyen tartalmakat engedélyezünk – és milyeneket nem – a YouTube-on. A(z) „debrecen, kabinszex” című videódat megjelölték ellenőrzésre. Az ellenőrzés során megállapítottuk, hogy sérti az irányelveinket. Eltávolítottuk a YouTube-ról, a fiókod pedig Közösségi irányelvekkel kapcsolatos figyelmeztetést vagy ideiglenes büntetést kapott.”

Egyébként azt írják, a felvételen nem volt kivehető a szexuális aktus. Úgy tudni, fegyelmi eljárások és legalább egy elbocsátás követte az eseményeket, de a Magyar Úszó Szövetség nem tett feljelentést a rendőrségen.

A Blikknek dr. Kamarás Péter ügyvéd arról beszélt, hogy a lány akár több millió forintos kártérítést is kaphat, ha perelni fog, a feljelentéseiről hírhedt Tényi István pedig már a hatóságokhoz fordult a cikkekre hivatkozva. Az ügyvéd azt mondta lapnak, hogy „a személyiséghez fűződő jog akkor sérül, ha a felvételről vagy egyéb módon felismerhetővé válik a sértett. Amennyiben beazonosítható a lány bármilyen forrásból, polgári peres eljárást indíthat. Mivel visszaéltek a képmásával, sérelmi díjra számíthat, ha a bíróság megállapítja a jogsértést. Emellett elrendelhetik a videó letiltását az internetről és bocsánatkérést is. Mivel nagy nyilvánosságra került a felvétel, akár több millió forintot is megítélhetnek a lány számára.”


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »