Csányi megdöbbent, akár felelőst is kereshetnek

Az MLSZ elnöke megdöbbent a magyar-román meccs jegyeinek értékesítését övező mizérián. Akár még felelősöket is kereshetnek. Úgy tudjuk, vannak, akik több mint 10 órán keresztül próbáltak jegyet venni az interneten keresztül, többen így sem jártak sikerrel: őket aligha vigasztalja majd Csányi magyarázkodása.

„A magyar labdarúgás barátainak és a válogatott csapat szurkolóinak elsöprő többségéhez hasonlóan magam is megdöbbenéssel figyeltem mindazt, ami a magyar-román mérkőzés jegyértékesítése kapcsán a mai napon történt” – idézte az MLSZ honlapja este Csányi Sándor elnököt. „E nehéz nap végén éppen ezért először is szeretnék elnézést kérni mindenkitől, akinek kényelmetlenséget okoztunk, akik hosszú órákig álltak a sorban vagy próbálkoztak sikertelenül az online jegyvásárlással.” 

Hírdetés

A szövetség vezetője kifejtette, tudták előre, hogy az óriási érdeklődés miatt nagyon sok csalódott szurkoló lesz, akinek nem juthat jegy, ugyanakkor a szövetség elnökségének az volt az elvárása, hogy a különböző lehetőségek között lévő szurkolók közel azonos eséllyel juthassanak kényelmesen jegyhez. Az, hogy ez nem így történt, felveti annak szükségességét, hogy megvizsgálják a felelősség kérdését, akár a szövetségben, akár az értékesítést végző partnereik között.

„Bízom abban, hogy nem ez volt az utolsó válogatott mérkőzés, amikor az érdeklődők több stadiont is megtöltenének, ugyanakkor ígérhetem, mindent megteszünk, hogy ez legyen az utolsó alkalom, amikor ilyen problémákat okozott a jegyvásárlás” – tette hozzá Csányi Sándor. 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »