A zabolai Csángó Néprajzi Múzeumban pénteken számos érdeklődő jelenlétében újszerű időszakos kiállítás nyílt Csángótelep 1935–1996 címmel. A kiállítás annak a közösségnek állít emléket, amelynek tagjai a gazdasági kényszer hatására Gyimesből elindulva új települést alapítottak maguknak térségünkben, becsületes munkával eltöltött életet éltek Csángótelepen 1935 és 1996 között.
A csángótelepről és lakóiról az év elején Csángótelep – Gyertyános 1935–1996 címmel kötet is jelent meg Tamás Sándor megyei tanácselnök és dr. Kinda István néprajzkutató szerkesztésében. Ennek a kiadványnak a fényképanyagából, autentikus tárgyakból, gyimesi csángó népviseletből rendezték be a teljesen újszerű zabolai kiállítást, mely különböző interaktív installációkkal egészül ki. A szemlélő képernyőn láthatja az egymás után váltakozó fényképeket, kivetítőn nézheti azt a filmet, ahol a szereplők emlékeikről beszélnek, egy másik kivetítő tábla Csángótelepnek az elmúlt fél évszázadban használt, mintegy 16 nevét váltakoztatva mutatjuk be a látogatóknak. A kiállításnak helyet adó épület külső falain/ablakain elhelyezett, úgynevezett anagliftechnikával készült fényképek vörös-cián szemüveggel nézve három dimenzióban láthatók.
A kiállítás megnyitóján jelen levő Tamás Sándor a Csángótelep – Gyertyános 1935–1996 kötetet mutatta be. Amint elmondta: 1987-ben, erdészgyakornokként hallotta legelőször, hogy van ott több mint egytucatnyi ház, a hozzá tartozó gazdasági épületekkel, iskola, temető, kaszáló, legelő, szántó; és minden, ami az élethez kell. Ezután kezdte érdekelni a telep sorsa, és kutatásai szerint a telep számos térképen jelenik meg, a múlt rendszerben a hatóságok hivatalos nyilvántartásában Csángótelep néven szerepelt. A telep 1960 és 1975 között volt a legnépesebb, abban az időben mintegy 20 házban 23 család 90 tagja élt, viszont ’75 után, az iparosításnak köszönhetően nagyon sokan beköltöztek Kézdivásárhelyre, ahol több lehetőség volt a gyermekek taníttatására.
Dr. Kinda István néprajzkutató, a kiállítás kurátora elmondta: „Kiállításunknak az alapját szolgáltató közösség mára már jórészt fényképekben, tárgyakban, de legfőképpen emlékekben él. A fényképek azonban a kutatók tekintete elől elzárt albumokban vannak, a tárgyak számos településen vagy gyűjteményekben, az emlékek pedig az egykori csángó település történeteiben lelhetők fel napjainkban. Ezekből a leletekből kíséreltünk meg létrehozni itt, Zabolán, a csángó kultúra számára létrehozott múzeumban egy különleges tárlatot. A Háromszékre érkező gyimesi csángók az élethez szükséges vagyontárgyaikat, az önazonosságuk szellemi és tárgyi elemeit: énekeiket, hangszereiket, viseletüket, bútoraikat, de leginkább a világban eligazodást szolgáló tudásukkal szekéren indultak világgá a harmincas-negyvenes években, és kikötöttek az Esztelnek fölötti havasokban, 960 méteres tengerszint fölötti magasságban, ott, ahol már nem él meg a gyertyánfa. Ott bő fél évszázadon át megőrizték kincseiket. A hegylábi falvakba való leköltözéssel végleg révbe érni látszott a gyimesi csángók szálláskeresése, majd gyors fogyásnak indultak. A valamikor Csíkból Gyimesbe, a 20. században onnan Csángótelepre, onnan meg Felső-Háromszékre telepedett családok kanyargós utat jártak be önazonosság szempontjából is. Székelyből csángóvá, majd ismét székellyé váltak, de úgy, hogy mindvégig magyarok voltak. Kiállításunk ennek a letűnt életvilágnak a megmaradt morzsáira alapoz, lényegében erre kívánja felhívni a látogató figyelmét.”
Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa részéről dr. Lukács Bence Ákos vezető konzul mondott köszöntőbeszédet. „A csángók olyan különleges szellemi értéket képviselnek, ami mindmáig lelki, szellemi erőforrást jelent. Nem véletlen tehát, hogy immár több mint 12 éve a magyar kormány kiemelt figyelmet szentel a külhoni magyaroknak, ezen belül is a gyimesi és moldvai csángóknak, hiszen jól tudja: ott kell erősíteni a nemzetet, ahol legnagyobb a szükség, mint ahogyan tették azt középkori magyar királyaink a déli végvárak esetében. Éppen ezért engedjék meg, hogy csupán felsorolás szintjén, a teljesség igénye nélkül említsem a következőket: a gyimesfelsőloki Szent Erzsébet Gimnázium, a gyimesbükki ezeréves határon álló Rákóczi-vár felújítása, a gyimesbükki közösségi ház felépítése, a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége tevékeny támogatása, a moldvai csángók magyar nyelvű oktatásának támogatása, a gyimesközéploki iskola- és óvodaépítés, illetve -felújítás, a kósteleki templom felújítása és végül, de nem utolsósorban a zabolai Csángó Néprajzi Múzeum támogatása. Mindez tehát azt üzeni, hogy a mai magyar kormány számára természetes, hogy segítse azokat a csángó közösségeket, amelyek páratlan értéket adnak a magyar nemzetnek” – mondta a konzul.
Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója úgy értékelte, hogy a városi nagyobb múzeumok mellett nagyon fontos szerepük van a falusi múzeumoknak, és örömére szolgál, hogy Zabola vagy Csernáton példája ragadós, hiszen más falvakban is, mint például Esztelneken vagy Lemhényben alakultak/alakulnak falusi múzeumok. „Nagyon fontos, hogy a falvakban meglegyen az identitásszervező készség. Nem elég az, hogy van egy kultúrház, egy néptánccsoport, de nagyon fontos az is, hogy meg legyenek a szemléltető eszközök, ott helyben” – hangsúlyozta az igazgató.
Dr. Pozsony Ferenc akadémikus, a Csángó Néprajzi Múzeum alapítója házigazdaként köszöntötte a jelenlevőket, és úgy értékelte, hogy ez a kiállítás nagyon újszerű, mind szakmai, mind muzeológiai szempontból Kinda István valami olyasmit valósított meg, amit korábban nem igen láthatott a közönség. „Módszertanilag is, de muzeológiailag is egy újszerű kezdeményezés a kiállítás, mely interaktív, dinamikus, mondhatni, hogy szuszog-mozog”. Házigazdaként megköszönte a kiállítás megrendezésében nyújtott támogatást a Bethlen Gábor Alapnak, a Kovászna Megyei Művelődési Központnak, Kovászna Megye Tanácsának, a Székely Nemzeti Múzeumnak és a György Panziónak.
A megnyitón közreműködött Mihály Pál (hegedű) és Ticușan János (kobza).
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
