Csalódást okoz a „szakember”

Ezen rendkívül jót mulattam. Olyan jó, hogy nem csak hanggal követtem – így szoktam, mert nincs időm ilyeneket nézni, jellemzően háttérben hallgatok ilyen adásokat -, hanem a képet is néztem, másodszor is élvezve:

Az már megy egy ideje a ballib médiákban, hogy a Tisza-elleneseknek hangot adnak valamilyen formában, de itt is mindig az élek tompítása a cél. Amolyan: „de jó lenne, ha lenne baloldal, de most meg kell dönteni előbb a diktatúrát” típusú sajnálkozás.

Itt azonban Bolgár bácsinak elakadt a lélegzete, pedig harcedzett ballib veterán médiaharcos ő, de párszor mintha zavart kislány lenne, úgy pislogott.

Nem lehet ugyanis a témát itt lesöpörni. Mihályi Péter a szent szakértői papi kaszt legfelsőbb tanácsában örökös tag, azaz mindig igaza van, így nem lehet ellentmondani neki. Ő meg folyamatosan rombolja a narratívát, ráadásul nem politikai alapon, mert nem Brüsszel Péter személye ellen beszél, sőt nem is „baloldalt” akar, hanem saját szakmai tekintélye alapján szakmai kérdésekben mond olyanokat, melyek teljesen kiesnek a mostani ballib narratívából.

Hírdetés

Érdekes megnézni, igazi élmény, de íme a fontosabb pontok, amikor Bolgár bácsit sikerül kizökkenteni legendás nyugalmából:

  • nem lesz semmilyen rendszerváltozás, mert az megvolt 1989-1990-ben, s ahhoz képest nem változás az Orbán-rendszer, mert az csak rendszeren belüli változás volt, s most is ez lesz, ha Orbán bukik,
  • a demokrácia azt jelenti, a többség dönt,
  • az ellenzéki emberek csodavárásban álmodnak, mint 1989-ben, amikor komolyan elhitte a társadalom, hogy mindjárt osztrák életszínvonal lesz,
  • a jóléti államiság kiépítése nem politikai döntés kérdése, ehhez elsősorban gazdasági alap kell, mely Magyarországon nincs meg, sőt sose volt meg,
  • a kapitalizmus nem svédasztal, nem lehet kiválasztani a jó részeit a rossz részek nélkül, az „étkezés” kötött menüben zajlik,
  • s végül a legnagyobb ütés: az úgynevezett „lopás” megszüntetése nem old meg semmit, mert mennyisége az ország gazdaságához képest kb. nulla értékű, nem lesz magasabb életszínvonal, mert már most túl magas.

Igazi csemege ez az adás! Nem gondoltam volna, hogy a feketeöves ultraliberális Mihályi valaha is örömöt fog okozni.


Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »