A szőgyéni kiállítás a szikvízkészítés felvidéki hagyományát és a Csallóköz egyik legfontosabb természeti kincsét, az ivóvizet állítja a középpontba. A múlt értékeinek bemutatása mellett a víz védelmére és a környezettudatosság fontosságára is felhívja a figyelmet.
A Csallóköz kincse, az ivóvíz – A szikvíz múltja, jelene, jövője címmel újra megnyílt kiállítás előzményei 2018-ig nyúlnak vissza. Ekkor kezdte el Retkes János anyai nagyapja családi örökségét továbbvinni. Gurbicz Mihály 1939-ben kezdett szikvízkészítéssel foglalkozni Ebeden. Termékeit a Mária Valéria híd felrobbantása előtt lovaskocsival szállította és értékesítette Párkány környékén, valamint Esztergomban.
A márka hagyományának rövid megszakítás utáni továbbvitele, immár modern gyártási módszerekkel, 2018-ban kezdődött újra.
(Fotó: Csallóköz kincse, az ivóvíz – A szikvíz múltja, jelene, jövője, Facebook)
A termeléssel párhuzamosan szükségessé vált a szikvízgyártással kapcsolatos ismeretek bővítése is. Retkes János megismerte Jedlík Ányos, a szikvíz szímői feltalálójának munkásságát és az egykori manufaktúra történetét. Ennek során egyre több adat került a gyűjteményébe.
Retkes János tulajdonos úgy érezte, elérkezett az idő a dokumentumok feldolgozására és bemutatására egy szemléltető kiállítás keretében. Fontossá vált számára, hogy a jelen és a jövő nemzedékei is megismerjék Közép-Európa egyik legnagyobb természeti kincsét, az ivóvizet.
Az ötlet 2023-ban öltött formát. A gyártás és a kiállítás megvalósítását – jelentős önrész mellett – a Magyar Kormány Miniszterelnökségének Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alap támogatta.
A megnyitása óta mintegy 300–400 látogató kereste fel a tárlatot. Főként turisták, diákok és civil szervezetek érdeklődtek a rendhagyó kiállítás iránt.
A látogatók a szikvízgyártáshoz kapcsolódó tárgyi emlékek és írásos dokumentumok megtekintése mellett interaktív kvíz segítségével ismerkedhetnek meg a szikvíz előállításának technikájával és annak fejlődésével.
A kiállítás része a gyártási folyamat bemutatása is, amelynek során a látogatók maguk is kipróbálhatják a szikvízkészítést.
Cseri Kinga, a Nagyölvedi Alapiskola és Óvoda igazgatónője elmondta, hogy az iskola egy autóbusznyi felső tagozatos diákkal látogatott el a múzeumba. A kiállítási panelek megtekintése után több csoportban valamennyien bekapcsolódtak az interaktív kvízbe. Élvezték a szellemi vetélkedőt, és akadtak olyan csoportok is, amelyek maximális pontszámot értek el. A gyártási részlegen az üvegek megtöltését is kipróbálták.
(Fotó: Csallóköz kincse, az ivóvíz – A szikvíz múltja, jelene, jövője, Facebook)
Élménybeszámolójukban az iskola honlapján a következőket írták: „Vajon mennyi érdekesség fér bele egy üveg szódavízbe? A szőgyéni Szikvízmúzeumban jártunk, ahol egy hétköznapi ital különleges történetével ismerkedtünk meg. Régi szódásüvegek, érdekes berendezések, egy lassan feledésbe merülő mesterség emlékei. Egy kis történelem, fizika, kémia és rengeteg érdekesség egyetlen látogatásban! Mert nem kell mindig messzire menni ahhoz, hogy értékeket fedezzünk fel. Köszönjük az élményt és a szívélyes fogadtatást!”
Mint köztudott, a „szomjat oltó ital”, a szikvíz magyar hungarikummá vált. A felvidéki szikvízgyártóknak köszönhetően egyre népszerűbb, nemcsak Párkány környékén, hanem Felvidék-szerte is, ünnepi és baráti összejöveteleink asztalán.
A kiállítás előzetes bejelentkezés alapján látogatható a megadott Facebook-oldalon vagy a 0905 976 909-es telefonszámon.
(Fotó: Csallóköz kincse, az ivóvíz – A szikvíz múltja, jelene, jövője, Facebook)
Dániel Erzsébet/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


