Családi tragédia: vezetés közben kapott infarktust Tibor, ezért zuhantak a szakadékba Egernél

Éppen a szalagkorlát előtt tért le az útról egy autó Egernél, és csak egy kevés hiányzott ahhoz, hogy megfogja a járművet és ne zuhanjanak be az utasok a szakadékba. M. Tibor talán még ma is élne, ha pár méterrel odébb történik a végzetes baleset, amelyhez egy óriási pechsorozat vezetett – írja a Blikk.

Múlt pénteken délután a 64 éves M. Tibor és párja, K. Mónika épp hazafelé tartottak autójukkal, amikor a férfi Eger és Noszvaj között infarktust kapott. Tibor eszméletét vesztve borult rá a kormányra, amelyet magatehetetlenül kormányzott jobbra. Kis szerencsével a csupán néhány lépéssel arrébb lévő szalagkorlátnak ütköztek volna, de pont az előtte lévő szakadék peremén, már a korlát külső oldalán haladtak 15 métert, majd a 10 méteres mélybe zuhantak.

Hírdetés

Hallottuk, hogy Tibinek többszörösen sem volt esélye. Többen azt mondták, hogy a zuhanás pillanatában már halott volt. Ugyanakkor nem volt bekötve, így kirepült az autóból, és a kocsi egyenesen ráesett. Móninak elképesztő szerencséje volt, ő csak könnyebben sérült meg – mondta a Borsnak a család egyik ismerőse, aki elárulta azt is, hogy a balesetet követően a nő kiszállt a járműből, és sokkos állapotban ugyan, de valahogy sikerült felmásznia és segítséget hívnia. Az asszonyt azóta már kiengedték a kórházból, de a környéken lakók a baleset óta nem látták.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »