Családi nap a solymári katolikus plébánián

Családi nap a solymári katolikus plébánián

Május 14-én, szombaton családi napot tartottak a solymári katolikus plébánián, az egyházközséghez tartozó közösségek szervezésében. Sarlós Ágnes karitászcsoport-vezető az eseményről beszámolójából közlünk részleteket, szerkesztve.

Több év telt el a legutóbbi családi nap óta. Az előkészületek lázasan folytak, minden csoport, így a helyi karitászcsoport is kivette a részét a szervezésből.

Május 14-én, szombaton 10 órakor gitáros szentmisével kértük Isten áldását az előttünk álló napra. A szentmisét Szemere János plébános mutatott be.

Közben a plébánián már folyt az ebédfőzés, gyümölcsök előkészítése és a sütemények fogadása. A templomból érkezőket állatsimogató, valamint a cserkészek családi versenyjátékai – az állomásokon ügyességet, gondolkodást igénylő feladatok – várták. Majd az ebéd következett: a közben elkészült babgulyást a rendezvénysátorban, a sekrestyés ház udvarán fogyasztották el a családok.

Délután a gyermekek a sátorban az Ákom-Bákom Bábcsoport Kiskondás című bábelőadását nézték meg.

A felnőtteknek a templomban Papp Miklós görögkatolikus atya, a Sapientia Hittudományi Főiskola Morálteológiai Tanszékvezető tanára tartott előadást, Élethossziglan komplexen szeretni – erosz, fília és agape… címmel. Az előadó gyakorlati tanácsokkal segítette a három egymásra épülő szeretet elsajátítását, „művelését” a családi életben. Papp Miklós előadása a solymári egyházközség honlapján és YouTube-oldalán meghallgatható. 

Hírdetés

Sütievés után a traktorok hívogató hangjai várták a családokat: traktorozás indult a Fatimai kápolnához, ahol a gyermekek tallérokat gyűjthettek. Tizenkilenc csapat nevezett, a három legtöbb pontot elért csapat tortát kapott.

A napot az Imperfektum együttes zenés dicsőítése zárta. A gyermekek ezalatt kézműveskedtek.

Tartalmas közösség építő napot tölthettünk együtt.

Forrás: Székesfehérvéri Egyházmegye

Fotó: Buresch Anikó

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »