Közös családi lelkinapot rendezett június 6-án, szombaton Szalmatercsen a Váci Egyházmegye Irgalmas Jézus Cigánymissziója, valamint a Beer Miklós nyugalmazott váci megyéspüspök által alapított Szent Ferenc Szegényei Alapítvány. A programon tizenkét településről vettek részt családok. Bágya János cigánypasztorációs referens írását olvashatják.
Az eseményre Balassagyarmat, Cered, Dejtár, Erdőkertes, Karancsság, Kálló, Rimóc, Ságújfalu, Szalmatercs, Szécsény, Szilaspogony és Zabar településekről érkeztek családok.
A rendezvény délelőtt 11 órakor szentmisével kezdődött, amelyet Beer Miklós nyugalmazott váci megyéspüspök mutatott be. A szentmise kezdetén Kapás Attila, Szalmatercs plébánosa megemlékezett a település hőseiről a hősök napja alkalmából.
Homíliájában a nyugalmazott megyéspüspök a tizenkét éves Jézus elhivatottságáról elmélkedett. Kiemelte, hogy Jézus milyen fiatalon felismerte az Úr akaratát, miként engedett a Lélek hívásának, mekkora vágy élt benne az írások megismerése iránt, és mennyire szívesen hallgatta a tanításokat.
Beer Miklós személyes kérdésekkel is fordult a jelenlévőkhöz: megszólította a fiatalokat, de egyben a felnőtteket is, akiktől kérte, idézzék fel saját egykori fiatalkori lelkiállapotukat. Örömét fejezte ki, hogy ennyi év után is tevékenyen jelen vannak az Úr házában.
A szentmise végén ünnepi köszöntésekre került sor. Bágya János, az Irgalmas Jézus Cigánymisszió vezetője, valamint Szentes Dezső, Szalmatercs polgármestere köszöntötte Beer Miklós püspököt születésnapja és papi gyémántmisés évfordulója alkalmából.
Ezt követően Csák András, a Váci Egyházmegye cigánymissziós lelkésze köszöntötte a megjelent közösségeket.
A liturgiát közös ebéd és számos program követte. Isten dicsőségére és lelkük vidámságára a jelenlévők öröménekeket énekeltek, amit a dejtári Suhaj Sebestyén és Tóth Levente gitárjátéka kísért.
Roma népi táncelőadással színpadra lépett a Boldog Ceferino Napközbeni Gyermekfelügyelet Hálózat dejtári és kállói csoportja; táncra perdült a jelenlévők apraja-nagyja.
A hagyományőrző programok után a lelkinap az Irgalmasság rózsafüzérének közös elimádkozásával zárult.
Forrás és fotó: Váci Egyházmegye/Bágya János cigánypasztorációs referens
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


