Családi húsvétváró programok Vízkeleten

Családi húsvétváró programok Vízkeleten

A Csemadok Vízkeleti Alapszervezete és a helyi önkormányzat kétnapos gazdag programsorozattal tette színesebbé a vízkeleti családok és idelátogatók számára az ünnepvárást. Szombaton a délelőtti órákban több mint hatvan résztvevővel és az alsószeli Szomolai házaspár vezetésével folytak a kézműves foglalkozások a helyi művelődési otthonban.

A természet adta kincseket felhasználva a gyerekek, szülők és nagyszülők szorgos kezei által szebbnél szebb tavaszi dekorációk születtek, melyekben visszamosolyogtak a tavasz és húsvét szimbólumai, a piros tojást hozó nyuszi és tyúkanyó kiscsibéivel.

A gyermekek megtudhatták, hogyan zárult le bőgőtemetéssel a mulatozás időszaka, majd hamvazószerdával kezdődött a negyvennapos nagyböjt. A vigadozást felváltja az elcsendesedés, a befelé fordulás, a húsvétra való belső felkészülés időszaka, amely a nagyhéttel – nagyböjt utolsó hetével virágvasárnaptól nagyszombatig – teljesedik ki. Régi böjti ételeket ismertünk meg, közülük pár finomságot meg is kóstolhattunk, a kukoricamálét és a sóskával tálalt medvehagymás pogácsát. Közös erővel a vízkeletiek elkészítették a télűzés botbábját, a kiszebábot is.

A kreatív műhelyek után, szombat délután a zene, a tánc és az ének kapta a főszerepet. Felhőtlen szórakozást nyújtott kicsiknek és nagyoknak a Glamour zenekar zenés interaktív gyermekműsora, s a vonatozás közepette megjelent a húsvéti nyuszi is! Örömöt és csokoládét osztogatott a táncos seregnek, majd csatlakozott a játékos kedvű gyerekekhez, így igazi nyuszibulivá nőtte ki magát a rendezvény.

Ezúton is köszönetünket fejezzük ki mindenkinek, aki vásárlásával támogatta a helyi nevelési-oktatási intézményeket!

Hírdetés

Virágvasárnapon immár második alkalommal és hagyományteremtő szándékkal hívták a Csemadok-tagok a falubelieket és érdeklődőket egy szép néphagyomány, a télűző kiszehajtás felelevenítésére és megélésére. Az előző nap elkészített kiszebábu – fűzfakéreggel kitömött viseltes ruháival és vásott kendőjével – megtestesítője a betegségnek, rossznak, hidegnek. A vasárnapi szeszélyes időjárás óránként tréfált meg minket záporesővel meg hideg széllel, de délutánra kegyesen elűzte az esőt, hogy mi is kihajthassuk falunkból a maradék szelet és hideget.

„ JER, JER, KIKELET!
SEPRŰZD KI A HIDEGET!
ERESZD BE A MELEGET!
DIDEREGTÜNK ELEGET!”

Kísérőprogramként a szervezők természetben eltöltött családi piknikre hívták a résztvevőket, finom házi sütemény és frissítő mellett közös beszélgetéssel múlatták az időt. Aki átbújt a folyóparton felállított díszes virágkapu alatt, zsenge zöld ággal és tavaszi virággal lett megajándékozva, hogy behozza falunkba a tavaszt, a meleget és egészséget. A kiszehajtó gyermekek megérdemelt csokijutalomban részesültek.

A Csemadok helyi szervezete és a helyi önkormányzat ezúton fejezi ki háláját és köszönetét mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy e kétnapos húsvétváró rendezvény Vízkeleten tartalmas és élménydús legyen!

(Marafkó Mónika/Felvidék.ma)

 


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »