Családi horror Nagykanizsán

Rendszeresen bántalmazta gyermekét és saját szüleit is az a nagykanizsai nő, aki tavaly nyáron kádba fojtva meg akarta ölni a nyolcéves fiát – tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.

Pirger Csaba az előzményekről azt közölte: a jelenleg 39 éves nőnek 2017-ben megszakadt az élettársi kapcsolata közös gyermekük apjával, mert az asszony rendszeresen alkoholt fogyasztott. Előfordult, hogy az üveget az akkor még csak ötéves fia rejtette el az anyja elől, aki ezért meg is verte őt.

A bíróság a fiút az előzmények miatt az apánál helyezte el, de a nő is rendszeresen láthatta a fiát, ilyenkor azonban leittasodott, a szeszt gyakran nyugtatókkal együtt fogyasztotta. A szüleivel is számtalanszor összevitatkozott, a tettlegességig fajuló veszekedések miatt több alkalommal rendőri intézkedésre is szükség volt.

Hírdetés

A nő tavaly tavasszal is a fia jelenlétében bántalmazta az édesapját, aki néhány hónap múlva meghalt, az agresszív, erőszakos nő pár nappal a haláleset után az akkor éppen megint nála lévő nyolcéves fiút hibáztatta ezért. Az ittas, hisztérikus állapotban lévő asszony a lakásban üldözte és ütötte a gyerekét, miközben azt hajtogatta, hogy megöli, közben az ezt megakadályozni próbáló nagymama is megsérült.

A fiú az őt üldöző anyja elől a fürdőszobába menekült, ahol a nő folyamatosan tovább fenyegette a megölésével. A gyereket vízbe akarta fojtani, ezért a kád csapját megeresztette, a fiút pedig a nyakánál szorongatta, hogy a fürdőkádba lökje, a gyerek csak a nagymama érkezésével tudott kimenekülni a szorításból.

A lakásban folytatódó üldözés és bántalmazás közben a nagymamának sikerült lefognia annyi időre a lányát, hogy a gyereket az utcára küldje segítségért. A félmeztelen, nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett fiú végül egy járókelőt állított meg segítséget kérve.

A Zala Megyei Főügyészség emberölés előkészülete és kiskorú veszélyeztetése miatt emelt vádat a nő ellen.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »