Családi esttel kezdődött az advent Cófalván

Családi esttel kezdődött  az advent Cófalván

Az adventi idő kezdetén családi estet tartottak Cófalván, amelynek keretében ünnepélyesen meggyújtották az adventi koszorú első gyertyáját. Az eseményt a Cófalvi Református Egyházközség szervezte Kovászna Megye Tanácsának támogatásával.

Az ünnepi alkalom a református templomban kezdődött, ahol Balogh Zoltán, a Kézdi–Orbai Református Egyházmegye esperese hirdette az igét. Prédikációjában Ezékiel próféta látomásából indult ki, mely Isten örök szövetségkötését, népe elültetését és megsokasítását, valamint szent hajlékának közéjük helyezését ígéri: „Istenük leszek, ők pedig az én népem lesznek.” A lelkész az adventi várakozás fényében értelmezte a prófétai szót, kiemelve a szereteten alapuló frigy ígéretét, a Krisztusban gyökerező közösség megtartó erejét és azt, hogy a szétszórtságból Isten által formált gyülekezet születhet. Párhuzamot vont a jeruzsálemi templom romjai és a magyar történelem nagy nemzeti traumái között, hangsúlyozva: Krisztussal új út, új távlat és új jövendő nyílik.

Hírdetés

Az igehirdetés után a temesvári Mésa duó – Péntek-Domschy Mercédesz énekes, előadóművész és Péntek Attila Csaba zongoraművész, zeneszerző, kántor – ragtime és kortárs jazz hatású zeneműveket adott elő. Ezt követően, a zuhogó eső ellenére, a templomkertben meggyújtották az adventi koszorú első gyertyáját. Itt Kanyó Antal, Nagyborosnyó község polgármestere köszöntötte az ünneplő gyülekezetet.

Az rendezvény a kultúrotthonban folytatódott, ahol karácsonyi vásár és szeretetvendégség várta a résztvevőket, erősítve a falu közösségi összetartozását.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »