Családbarát munkahely díjat kapott a Szegedi Piarista Iskola

Családbarát munkahely díjat kapott a Szegedi Piarista Iskola

Szeptember 20-án, szombaton délután tartotta családi napját a Dugonics András Piarista Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium – röviden Szegedi Piarista Iskola. Az iskola udvarán közel ötszáz vendég gyűlt össze. A nap egyik kitüntetett programjaként az intézmény átvehette a Családbarát Szolgáltatóhely díjat.

„A családi nap immár hagyomány. Idén ötödik alkalommal rendeztük meg, és az eddigi legnagyobb sikernek örvend – mondta Jusztinné Nedelkovics Aliz igazgató. – A program kiváló lehetőség arra is, hogy az új osztályaink szülői közösségei jobban megismerjék egymást.”

A rendezvényt a szülői közösség lelkes munkája hozta létre. A résztvevők osztályonként mérkőzhettek meg a különféle versenyeken.

A családi nap során számos program várta a résztvevőket: élő csocsó, főzőverseny, íjászat, valamint önkéntes véradás is – ez utóbbira negyvenen jelentkeztek.

A díj jelentőségéről és az azt megalapozó kezdeményezésekről az igazgatónő a jelenlévőknek elmondta: az iskola mindennapjaiban számos családbarát kezdeményezés kap helyet. A saját játszótér és a nyitott udvar egész évben a családokat szolgálja, a tanév során pedig az iskolai és templomi ünnepek, valamint a kulturális programok a kollégák családtagjai előtt is nyitottak.

Hírdetés

A tanári jóllét program részeként az intézmény különféle egészségmegőrző lehetőségeket kínál: szemüveg-vásárlási támogatást, úszásbérletet, mentálhigiénés segítséget.

Az érdeklődő pedagógusok számára rendszeresek a támogató esetmegbeszélések, szupervíziós alkalmak, pszichológusi konzultációk és egyéni kísérő folyamatok is.

„Célunk, hogy iskolánk valóban családbarát, támogató környezet legyen, ahol a munkatársak és a családok közösen végezzük nevelői szolgálatunkat a ránk bízott gyerekek és fiatalok fejlődését szolgálva – hangsúlyozta az igazgatónő. – A díj megerősít minket abban, hogy a Szegedi Piarista Iskola nevelői munkáját a jövőben is a családokkal együttműködve, a pietas et litterae (hit és tudás) párbeszédes közösségében végezzük.”

Forrás: Szegedi Piarista Iskola, Delmagyar.hu

Fotó: Piarista Rend Magyar Tartománya

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »