Családban marad: a Csemadok várható új titkára a BGA-hoz is hazajár majd elszámolni

Legitim kérdések egész sorát veti fel a Csemadok országos elnökségének október 10-én Pozsonyban elfogadott határozata. A dokumentum  szerint a szervezet országos elnöksége felkérte Takács Ottót, hogy pályázza meg a „fokozatosan megüresedő országos titkári pozíciót”, melyet Görföl Jenő tölt be. A határozat egyértelműen és név szerint szólítja meg Takácsot – ezzel, a Csemadok belső ügyeire rálátó forrásaink szerint gyakorlatilag előre eldöntve, ki fogja betölteni a Csemadok egyik legfontosabb tisztségét.

Önmagában az eljárás is kérdéseket vet fel: nem nyílt pályázat, nem versenyhelyzet, hanem egy személyre szabott felkérés alapján történik a döntés-előkészítés. Ám az ügy nemcsak emiatt érzékeny, hanem azért is, mert Takács Ottó élettársa Horváth Éva, aki a Bethlen Gábor Alap (BGA) felvidéki irodáján dolgozik. Ez az intézmény a Csemadok legnagyobb támogatója, a szervezet éves működési és programtámogatásainak döntő hányadát éppen a BGA biztosítja.

A helyzet tehát a következőképpen áll:

Kinevezését követően a jelenleg a  Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet igazgatójaként tevékenykedő Takács Ottó országos titkárként felelhet majd a Csemadok BGA-s pályázatainak elszámolásáért,

Horváth Éva, az élettársa, pedig ugyanennek az alapnak a munkatársaként az elszámolások ellenőrzésében és jóváhagyásában vesz részt.

Ez a személyi összefonódás nyilvánvaló összeférhetetlenségi aggályokat vet fel. Különösen annak fényében, hogy az elmúlt években több alkalommal is felmerült a Csemadok BGA-s támogatásainak nem rendeltetésszerű felhasználásának gyanúja. A leköszönő országos titkár, Görföl Jenő idején ezek az esetek nem jártak átfogó, nyilvános vizsgálattal, így a mostani döntés sokakban azt a benyomást kelti, mintha a szervezet a régi gyakorlatot kívánná intézményesíteni – csak most egy „biztosabb” belső körben.

A Csemadok országos elnökségének egyébként nyilvánosan elérhető határozata, – mely a Körkép.sk birtokában van –  alátámasztja, hogy Takács Ottó személye előre nevesítve szerepel a pozíció kapcsán, noha a hivatalos pályázat kiírásáról eddig nem született nyilvános közlés.

Hírdetés

Mindezek alapján szerkesztőségünk kérdésekkel fordult a Csemadok országos elnökéhez, Kiss Beátához, többek között arra keresve választ:

– miért nem nyílt pályázat útján történik a kiválasztás,

– tudatában volt-e az elnökség a lehetséges összeférhetetlenségnek,

– és milyen garanciák mellett biztosítható a Csemadok és a Bethlen Gábor Alap közötti pénzügyi viszony átláthatósága.

A Csemadok válaszainak megérkezése után a témára még visszatérünk.

Körkép.sk

Nyitókép forrása: Fb, TO


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »