Csáky Pál: Hányinger

Csáky Pál: Hányinger

Megint nem tartottam be a régi szabályt: az ember ne olvasson vasárnap este erősen megkérdőjelezhető erkölcsiségű újságot. Az Ipolykeszin megvalósult, felemelő rendezvényről hazatérvén ugyanis körülnéztem a virtuális világban – s rákattintottam az Új Szó oldalára is.

 

Magamban persze már röcögtem egyet azon, mennyit kell majd agyalniuk, hogy elmagyarázzák a hülyeségre még fogékony, néhány felvidéki magyarnak, hogyan nyerte meg a Híd a tegnapi, szakadékmélységben elvesztett megyei választást. A jobb sorsra érdemes Demecs Pétert jelölték ki kérdezőnek, s a mindenre kész Gál Zsoltot válaszolónak.
Az eredmény: a szlovákiai magyar zsurnalisztika egyik legprimitívebb beszélgetése.

 

Belépés a balettkörre: Demecs úr a kisegítő iskola szintjén következetesen két magyar pártról kérdez. Egyértelmű, az ukáz az volt: össze kell mosni a két pártot. Az egyik szlovákiai szinten a harmadik (MKP), a másik – mondanám, hogy a béka alfele alatt végzett, de inkább Fico, vagyis, pontosabban szólva Kalinák alfelében -, a MOST-HÍD. Mind a kettő elrontotta a kampányt és a választást, mondja a bármikor megvehető Gál Zsolt. S az elvek pártjának eme két kiszolgáló kubikusa – mert a jellem a fontos, remélem, még nem feledték el, kedves Olvasóim! – vastagon beszél tovább a nem létező két magyar pártról. Mert ugye – a Most magyar párt akkor, ha magyarokat kell hülyíteni, és polgári párt akkor, ha szlovákokat.

 

Mind a kettő alulteljesített, mondja a bankszámlája nagyságára bizonyára oly kényes Gál Zsolt akkor, amikor 33:9 az arány a két párt között az egyedüli magyar párt javára. Mind a kettő rossz kampányt folytatott, teszik hozzá uniszono.Nos, itt már nagyon kedvem lett volna elmenni a mellékhelyiségbe.

 

Jó két hete elmerengtem azon (alább visszakeresheti az érdeklődő olvasó), hogy a Most eljátszotta az MKP-val, hogy meg akar egyezni, ugyanakkor azt kérte, hogy az MKP sikeres embereit a párt ne indítsa a választáson, hanem jelöljenek közösen új jelölteket. Ma jól látható, mindez csak egy hazug játék volt (mint a Híd léte is az 2009 óta) azért, hogy az MKP várható jobb szereplését paralizálják. Lehet, hogy én vagyok az utolsó idealista, de megkérdezem: ez a felvidéki magyarság igazi érdeke? Hogy az MKP megyei szinten leghitelesebb embereit kicsinálják?

Hírdetés

 

Nos, ezek a „régi arcok” tegnap bizonyítottak, jó eredményt hoztak. Annak ellenére, hogy a Most-Híd nevű „magyar párt” rájuk szabadította a nyelvrendőrséget, Bugár kampánycsend-sértéseit, meg annak a Rigó nevű fiúnak a perverz támadásait Berényi és a dunaszerdahelyiek ellen.Mindezek ellenére az MKP 33:9 arányban verte a Hidat és országos szinten a harmadik párt pozícióját nyerte el. S erre jön ez a két szerencsétlen szolga és azt mondja: nem azt kell látnotok, kedves felvidéki magyarok, amit a tények mondanak, hanem azt, amit mi. Itt minden magyar elrontott mindent.

 

Mondják ezt ráadásul akkor, akkor amikor az dől ránk a szlovák médiából, hogy a Smer és a kormánypártok a toronymagas vesztesei ennek a választásnak.

 

Ez háborít fel a leginkább, emiatt ülök itt, a gép előtt vasárnap éjfélkor, és 13 óra brazíliai repülés és 8 óra várható európai repülés között (az elkövetkezendő 3 napban) erről a mocsári szintről értekezem. Arról, hogyan süllyedhet néhány újságíró és néhány megvehető elemző olyan szintre, hogy teljesen hülyének nézi a felvidéki magyarokat. Akiknek a tegnap vonatkozásában esetleg egy dolog róható fel: az, hogy az egészségesnél többen maradtak otthon.

 

Nem tudom, mi vár a felvidéki magyarságra, de a tegnapi eredmény – minden felemássága ellenére – reménykeltő. Távol áll tőlem, hogy túlértékeljem, ettől sajnos sokkal jobban ismerem közösségemet. De egy dolog biztos: tegnap a túlnyomó többség az igazibb oldalra állt – eltérően attól, amit az egyetlen, magyarul megjelenő szlovák napilap sugalmazni akar. S a felvidéki magyar közösség eme döntése előtt én kalapot emelek.

 

Csáky Pál Facebook bejegyzése

The post Csáky Pál: Hányinger appeared first on Körkép.sk.


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »