Csaknem száz úttorlaszt állítottak fel a hatóságok a Konstanca megyei katonai létesítménynél történt incidens nyomán

Csaknem száz úttorlaszt állítottak fel a hatóságok a Konstanca megyei katonai létesítménynél történt incidens nyomán

 Öt megyében összesen 93 úttorlaszt állítottak fel a belügyi szervek, miután szombat este egy férfi behatolt egy, a Konstanca megyei Mamaia Sat településen található katonai létesítménybe, rátámadt az őrszolgálatot teljesítő katonára és elvitte a fegyverét, illetve 30 töltényt.

A belügyi intézmények mintegy 300 alkalmazottja vesz részt az akcióban. Konstanca, illetve az ezzel szomszédos megyékben állítottak fel úttorlaszokat, és „semmilyen lehetőséget nem zárnak ki” – nyilatkozták kormányzati források.

Hírdetés

Ezzel párhuzamosan a konstancai ügyészség és a bukaresti katonai ügyészség is vizsgálatot indított az ügyben.

A védelmi minisztérium szombaton késő este közölte, hogy aznap 20 óra 15 perc körül egy álarcos férfi behatolt a Mamaia Sat településen levő 110-es számú kommunikációs és információs katonai központ területére, és hidegfegyverrel rátámadt az ott őrszolgálatot teljesítő katonára. Utóbbi megpróbált védekezni, de a közelharcban a támadó megfosztotta szolgálati fegyverétől és a harminc töltényt tartalmazó tárától, majd a kerítést átugorva elmenekült a helyszínről. 


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »