Csaknem négymillió forintért nézték végig a Jobbik-megemlékezés megzavarását

Csaknem négymillió forintért nézték végig a Jobbik-megemlékezés megzavarását

Rengeteg rendőrt vezényeltek ki a Jobbik október 23-i megemlékezéséhez, igaz a párt rendezvényét egy kisebb csoportnak sikerült végig fütyülnie. Jakab Péter frakcióvezetőt beszéde közben többször is megpróbálták megdobni, de az 56-os hősökenek is kütyültek, amikor a színpadon éppen rájuk emlékeztek.

Sneider Tamás most azt írja a Facebook-oldalán: 3.908.000 forintjába került az adófizetőknek az, hogy a rendőrök végignézték a „fideszes szabadcsapatok ténykedését”. Azt az ORFK hivatalvezetője nem árulta el az országgyűlés jobbikos alelnökének, hogy hányan vettek részt a rendezvény biztosításában. Sneider Tamás posztjában azt hangsúlyozza, hogy 

Hírdetés

A történtekért nem a felheccelt hőbörgőket, nem is a feletteseik utasításait váró rendőröket (akikkel már egy órával az esemény előtt tömve voltak a szomszédos utcák), hanem Orbán Viktor miniszterelnököt és Pintér Sándor belügyminisztert, miniszterelnök-helyettest terheli a felelősség.

A miniszterelnök idén nem bízta a rendőrökre az ünnepi rendezvény biztosítását, a Zeneakadémián zárt körben mondta el beszédét.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »