Csaknem két és fél milliárd forintért kelt el egy erdélyi román festő képe

Csaknem két és fél milliárd forintért kelt el egy erdélyi román festő képe

Rekordösszegért, 7,1 millió fontért (2,41 milliárd forint) vették meg csütörtökön a londoni Christie’s aukciós ház árverésén Adrian Ghenie román festőművész Nickelodeon című festményét – közölte a Mediafax hírügynökség.

Az összeg abszolút román rekordnak számít. Adrian Ghenie előtt csak Constantin Brancusi román származású szobrászművész műveit adták el millió eurós nagyságrendű összegekért. A 2008-ban készült kompozíció két nagyméretű (2,38 x 4,14 méteres) festményből áll, és az árverés előtt az aukciós ház 1 – 1,5 millió fontra becsülte az értékét. A londoni árverésen Ghenie A sebész és a lelke című festménye 341 ezer fontért (116 millió forint) talált gazdára.

Hírdetés

Amint a Mediafax emlékeztetett, Adrian Ghenie ezzel az idén februárban felállított személyes csúcsát döntötte meg. A napraforgók 1937-ben című festményét 3,11 millió fontért (1,06 milliárd forint) adta el a Sotheby’s aukciós ház.

Az 1977-ben Nagybányán született Adrian Ghenie a kolozsvári Művészeti és Formatervezési Egyetemen szerzett diplomát 2001-ben Ioan Sbarciu tanítványaként. Első egyéni tárlatát a több társával közösen alapított kolozsvári Plan B galériában tartotta 2006-ban. A Plan B galéria rendezte be a 2007-ben a Velencei Biennále román pavilonját, 2008-ban pedig Berlinben nyitott kiállítóteret. Adrian Ghenie 2008-tól 2013-ig Kolozsvár és Berlin között osztotta meg idejét, jelenleg a német fővárosban él és alkot.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »