„Csaknem eredeti állapotában” találták meg John Franklin sarkkutató 170 éve eltűnt hajóját

„Csaknem eredeti állapotában” találták meg John Franklin sarkkutató 170 éve eltűnt hajóját

Kanadai régészek megtalálták Sir John Franklin angol sarkkutató 1846-ban az Északi-sark térségében eltűnt hajóját, az HMS Terror nevű hajót. Franklin 128 fős kísérettel 1845-ben indult expedícióra az Erebus és Terror nevű hajókkal az Atlanti-óceánt a Csendes-óceánnal összekötő északnyugati átjáró felkutatására.

A hajóroncsot „csaknem eredeti állapotában” fedezték fel a Vilmos király-szigetnél lévő Terror-öbölben mintegy 25 méter mélyen, egy robot tengeralattjáró segítségével – jelentette be a kanadai sarkkutató alapítvány. Adrian Schimanowski, a kutatás vezetője közölte, hogy az HMS Terrort szeptember 3-án találták meg. „Tökéletes időkapszulát” találtunk – hangoztatta. Azóta a kutatócsoport felvételeket készített a hajóroncsról és összehasonlította őket a Terror 19. századi terveivel, amelyek jól illenek a megtalált roncshoz.

„Sikeresen bejutottunk az étkezdébe, néhány kabinba és megtaláltuk az élelmiszerraktárt, ahol tányérok és egy kanna hevert a polcokon. Két borosüveget is láttunk, asztalokat és egy üres polcot. Találtunk egy asztalt nyitott fiókokkal” – közölte Schimanowksi a The Guardian brit napilappal. Az HMS Terror 96 kilométerre délre fekszik attól a helytől, ahol a szakemberek feltételezték, hogy a jég martalékává vált.

Hírdetés

Franklin 128 fős kísérettel 1845-ben indult expedícióra az Erebus és Terror nevű hajókkal az Atlanti-óceánt a Csendes-óceánnal összekötő északnyugati átjáró felkutatására. A vállalkozás sosem ért célt: 1846-ban mindkét hajó a jég foglyává vált a Vilmos király-szigetnél, a legénység pedig az ezt követő hetekben és hónapokban életét vesztette az éhezés, a skorbut és ólommérgezés következtében. 1848-ban Franklin barátai mentőexpedíciót indítottak a két hajó és legénységének felkutatására, azonban hiába tartott több mint tíz évig a keresés, nem jártak sikerrel.

Egy akkor talált üzenet szerint John Franklin és a legénység 23 tagja 1847. június 11-én meghalt. Néhány hónappal később 105 túlélő elhagyta a hajókat, hogy gyalog jusson ki a szárazföldre. Bár partot értek, valamennyien meghaltak, a két hajót pedig elnyelte a jég. Franklin másik hajója, a HMS Erebus maradványait két évvel ezelőtt találták meg. John Newton kanadai ellentengernagy elmondta, hogy a két hajó mintegy 46 méterre fekszik egymástól a hullámsírban.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »