Csákánnyal verték szét Trump csillagát

Ismét vandalizmus áldozatává vált szerdán Donald Trump amerikai elnök csillaga a hollywoodi Hírességek sétányán. 

A meg nem nevezett férfi egy szemtanú elmondása szerint gitártokban vitte magával a csákányt, amivel szerda hajnalban egyszerűen szétverte a Trump nevét viselő járdadarabot Los Angeles turisták által kedvelt városrészében – számolt be az esetről az NBC.

A gyanúsított maga értesítette a rend őreit, majd később feladta magát a Beverly Hills-i rendőrségen.

A hajnal fél négykor a helyszínre érkező rendőrök már csak egy halom kőtörmeléket találtak a Hollywood Boulevardon lévő csillag helyén, és a csákányt, amit az elkövető hagyott a helyszínen.

Donald Trump 2007-ben, a The Apprentice című üzleti tévés valóságshow-jáért érdemelte ki az elismerést. A csillagok odaítéléséről a hollywoodi kereskedelmi kamara dönt minden évben, több száz jelentkezés közül. Évente mintegy 20-30 híresség kap csillagot.

A kiválasztottaknak az elismerés fejében 30 ezer dollárt kell fizetniük a kamarának a csillagok fenntartásával kapcsolatos költségekre.

Hírdetés

A több mint nyolcmillió forintnak megfelelő összegre Trump esetében úgy látszik, szükség is van, az amerikai elnök csillagát ugyanis nem először rongálták meg.

A 2016-os elnökválasztási kampány során több alkalommal is átfestették, leragasztották a csillagot a Trumppal nem szimpatizálók,

a csillagrombolásra pedig legutóbb 2016 októberében került sor. Akkor egy James Otiz nevű férfi – szintén az éj leple alatt – próbálta csákánnyal kalapáccsal szétverni az emlékművet.

A férfit az elnök nőkről tett kijelentései háborították fel, és elmondása szerint

a csillag darabjainak elárverezésével szerzett pénzt a szexuális zaklatás áldozatává vált nők között osztotta volna szét.

A férfi beismerte tettét, és végül pénzbírsággal megúszta a politikai véleménynyilvánítással felérő rongálást, a csillagot pedig helyreállították.


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »