Csak Szabó Tímea el ne olvassa ezt a cikket!

Csak Szabó Tímea el ne olvassa ezt a cikket!

Hoppá!

Átadták csütörtökön a németországi Arnstadtban a Debrecenben is beruházó CATL kínai akkumulátorgyártó társaság első európai üzemét.

A volt NDK területén fekvő Türingia tartományban 1,8 milliárd eurós beruházással épített gyár éves termelési kapacitása 14 gigawatt, ami nagyjából 350 ezer elektromos meghajtású személyautónak elegendő akkumulátort jelent.

Bodo Ramelow tartományi miniszterelnök a CATL Debrecenbe tervezett jóval nagyobb kapacitású üzemével kapcsolatban az ünnepségen a közmédiának elmondta: a kereslet várható lendületes növekedése alapján nagyon helyesnek tartja, hogy a kínai cég Türingia után „partnerországunkban, Magyarországon” is megjelenik, és még nagyobb beruházást hajt végre.

Mindez nem „versengés egymással, hanem erősödés együtt” – hangsúlyozta a kormányfő, hozzátéve: a CATL arnstadti gyárát úgy építették meg, hogy „nem történhet vegyi szennyeződés” a környezetében.

Oroszország Ukrajna elleni támadása is megmutatta, hogy átalakul az energetika területe és minden korábbinál nagyobb tárolókapacitásra van szükség – fejtette ki a szociáldemokratáktól (SPD) balra álló Die Linke (Baloldal) politikusa.

Hírdetés

Anja Siegesmund környezetvédelmi miniszter, a Zöldek politikusa azt emelte ki, hogy a CATL gyára fontos hozzájárulás a környezetileg fenntartható mobilitáshoz, és a beruházásához rekordidő alatt bonyolították le az engedélyezési eljárásokat.

Az elsősorban német autógyártókat kiszolgáló üzemben teljes kapacitáson évente harmincmillió – másodpercenként két darab – lítium-ion akkumulátorcellát állítanak elő. Az első darabokat tavaly decemberben, röviddel karácsony előtt gyártották le. A sorozatgyártást fokozatosan indítják be. Az üzem nagyjából kétezer embernek ad munkát.

Mint ismert, a Contemporary Amperex Technology Co. Limited (CATL) nevű kínai cég

Az erről szóló megállapodást 2022 szeptember 5-én írták alá Debrecenben.

A „nagyonzöld” Szabó így kommentálta a beruházást:

„Újabb akkumlátorgyárat tervez a kormány. Normálisak ezek? Mennyire perverz aljasság, hogy Orbánék az éhbérért dolgozó emberek, az ivóvízkészleteinket elherdáló és a legkörnyezetpusztítóbb országot akarják hazánkból csinálni!”

www.888.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »