Csak semmi technikai nagykoalíció! Technikai nagykoalíció az nuku!

Csak semmi technikai nagykoalíció! Technikai nagykoalíció az nuku!

A hétvégén megtörtént a várva várt áttörés, valami olyasmi, ami csak ahhoz mérhető, amikor Magyarország is hadat üzent az Egyesült Államoknak, alapvetően felforgatva ezzel a világháború menetét. Vagy nem. Mostantól a Jobbik már nem csupán Simicska házikedvence, hanem Soros gyülekezete által is elfogadott kormányváltóerő lett, az orbáni illiberalizmus ádáz és kérlelhetetlen ellensége.

Nem büdös nácik gyülekezete többé, nem antiszemita, homofób, rasszista párt – hisz a Soros pénzelte és az ő ideológiájának közvetítésére felesküdött Transparency International is meghívta egy „korrupció-ellenes konferenciára” őket. A Jobbik pedig köszönte szépen és részt vett rajta, majd kórusban „maffiaállamozott” Juhászpetivel „együtt”. Technikai nagykoalíció.

Az egyensúlypolitika igazi magyar találmány. Történelmi toposz, hogy az a helyes, ha egyensúlyozunk a nagyhatalmi érdekek mentén, miközben megőrizzük a szuverenitásunkat. Igaz ez a kormányzatra, de igaz az összes politikai közösségre is. A Jobbik új stratégiai viszont annyira félrecsúszni látszik, nemhiába, a kállai kettős Kállaynak is nehezen ment.

A Jobbik, mint birkák gyülekezete, a hatalom megszerzésének lehetőségétől begerjedve, önként és dalolva menetelt be Simicska média- és gazdasági birodalmába. Azután ráérezve, hogy kezd elcsúszni az „erőegyensúly”, néha be-beszólogattak az egyre mélyebbre merülő oligarchának. De csak finoman, hogy el ne rontsák azt a kegyelmi állapotot, amelyet a HírTV-MagyarNemzet-LánchídRádió szenthármasság, esetleg az Index (Simindex, Gindex) teremt meg számukra.

Miután azonban Lajos kinyilatkoztatta, hogy a Jobbikkal szimpatizál, illetve a jólakott napközishez hasonló fiacskája is kétharmados Vona-kormányt vizionált, ez az erőtér a helyére került. A Jobbik, jogosan, megkapta a „Simicska-csicska” jelzőt.

A kormánybuktatáshoz azonban ez kevés lehet, és kissé túlzottan is kiszolgáltatottá válnak Lajosnak – gondolhatta Vona és a teljes mértékben kontrolt vesztett tanácsadói köre. Így nyitni kellett a másik kormánybuktató erőtér, azaz Sorosék felé is. Egyet nyalni ide, egyet nyalni oda. Hátha innen és onnan is kapnak majd egy kis médiahátszelet, egy kis támogatást… vagy legalább némi aranytallért.

Így történhetett meg az nagyon kevés médianyilvánosságot kapó eset, hogy a múlt heti „kormánybuktató majális” egyik legfélresikerültebb eseményén, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) és az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) által szervezett beszélgetésen egy asztalhoz ült a szoci vezér Molnár Gyula, a dékás Gyurcsány Ferenc, az elempés Schmuck Erzsébet, illetve Karácsony Gergely, Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje (!), Bősz Anett (a Fodor Gábor párt szóvivője), a Soros kitartott JuhászPeti és Ander Balázs, a Jobbik parlamenti képviselője. És megegyeztek abban, hogy meg kell szüntetni a munkavállalók kiszolgáltatottságát, rendezni kell a sztrájktörvényt, általánossá kell tenni az egyenlő munkáért egyenlő bér elvét, vissza kell állítani a szakszervezeti jogokat… és persze, hogy fizessenek a gazdagok! A bevezető példára visszatérve, ez picit olyan, mintha a közös ellenség (ellenfél) elleni közös fellépés érdekében az angolszász hatalmak is bevezették volna a szovjetkommunizmust.

Hírdetés

Majd következő lépésként a Soros pénzből megtolt 444.hu újságírónőjének Fidesz-elleni harcába beleállt a Jobbik is. Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője ugyanis, bármilyen abszurd is, de kiállt az a szervezőkkel konfliktusba keveredő 444.hu újságírója mellett. (Ne felejtsük el, hogy a pár éve még minden liberális médiát porig rombolni akaró Jobbikról beszélünk!)

Most már úgyis minden mindegy alapon. Hisz bármilyen eszközt meg kell ragadni, akár az „ördöggel” is lehet cimborálni, csak le kell váltani az Orbán-kormányt.

A Soros által kitartott Transparency International hétvégi korrupciós konferenciáján ugyanis, több „független”, „objektív” nemzetközi felszólalás után egy kerekasztalbeszélgetést tartottak Hadházy Ákos (LMP), Juhász Péter (Együtt), Bárándy Gergely (MSZP), Karácsony Gergely (Párbeszéd) és Staudt Gábor (Jobbik) főszereplésével, ahol jól megmondták közösen a magukét a rendszerszintű korrupcióról és a maffiaállamról…

Ergo: a Soros pénzből konferenciázó Transparency International rendezvényén fellépő Jobbik most már szalonképes párt lett, hisz a Simicska által irányított média után kinyalta Soros civil szervezetek seggét is…

www.tutiblog.com

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »