Csak semmi buzulás! – kérte egy férfi, de volt barátja nem értette meg

Csak semmi buzulás! – kérte egy férfi, de volt barátja nem értette meg

Féltékenységből és haragból több ezer telefonhívással zaklatta volt barátját és a hozzátartozóit egy 23 éves férfi, akit emiatt pénzbüntetésre és közérdekű munkára ítélt a bíróság – közölte a Debreceni Törvényszék sajtószóvivője hétfőn az MTI-vel.

Dobó Dénes közleménye szerint a Debreceni Járásbíróság január 21-én előkészítő ülésen hirdetett határozatot az ügyben. A férfi elismerte a bűncselekmény elkövetését, és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, amit a bíróság elfogadott.

A két férfi – a vádlott és a sértett – 2017-ben ismerkedtek meg, majd baráti viszony alakult ki köztük. Később a vádlott jelezte, hogy ő "többet érez barátságnál", ezért a sértett 2018 áprilisában minden kapcsolatot megszakított vele.

Hírdetés

A vádlott több telefonról is próbálta elérni a sértettet, majd miután nem járt eredménnyel, a hozzátartozóit hívogatta.

Ezután pedig, féltékenységből és haragból az öt sértettet rendszeresen és tartósan háborgatta:

2018 áprilisa és júliusa között 3850 alkalommal zaklatta őket telefonon.

Ezen túlmenően a vádlott többször átirányította a sértettek telefonszámára érkező hívásokat a saját hívószámára. A hívásátirányításokat telefonos ügyfélszolgálaton keresztül, a szolgáltatónál felmerült "adminisztrációs hiba" miatt tudta eredményesen kezdeményezni.

A bíróság a büntetlen előéletű vádlottat ötrendbeli zaklatás vétségében mondta ki bűnösnek, ezért 168 ezer forint pénzbüntetést és 150 óra közérdekű munka büntetést szabott ki rá.

Az ítélet jogerős – jelezte a szóvivő.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »