Csak remélni tudjuk, hogy Lázár Audija jobban bírja a strapát, mint a Skodája

Lázár János hivatali autói nem bírják a strapát. Most egy Audi A6-os bizonyíthat.

A kancelláriaminiszter márciusban tízmillió forintért egy négyéves Audi A6-osra cseréltette korábbi Skoda Superb autóját – közölte a Népszava megkeresésére a Miniszterelnökség.


Ez egy még korábbi Audi – ez sem lehetett nagyon tartós

Lázár szerint ugyanis a luxuskocsi nem volt elég strapabíró, nem bírta a havi átlagos nyolcezer kilométeres futásteljesítményt, és emiatt sokszor meghibásodott.

Azt nem árulták el, hogy miért az Audira esett a választás, azt viszont igen, hogy az autócsere mellett a fideszes politikus megtartotta korábbi rendszámát, amely 113 ezer forintba került. A rendszámhordozásra azért volt szükség, hogy a behajtási engedélyeivel ne legyen gond a jövőben sem.

Hírdetés

Lázár János a benzinköltéseket tekintve is az Országgyűlés csúcstartója. 2015-ben például négymillió forintot számoltatott el 88 ezer kilométernyi útra (aggasztó a szám, vajon hányszor lehet megjárni belőle Auschwitzet oda és vissza? – a szerk.). A Miniszterelnökséget vezető miniszter, ha teheti, mindennap ingázik Budapest és Hódmezővásárhely között.

(MNO)

Sajnos nem hagyott mély nyomokat Lázár Jánosban a zürichi útja során egy napra 280 ezer forintért bérelt autó

Szegény Lázárnak csak 12 ingatlana van

Megszólalt egy fideszes: Lázár 40 milliós autója nem számít luxusautónak

A Totalcar megerősíti: Lázár legújabb autójáról is hazudott – nem hét, hanem 14 millióba került

Lázár János véleményét megmondta: le vagyunk mi sz@rva

Találja ki, ki tiltakozott négy évvel ezelőtt a kormányzati luxusautók ellen!

Eszébe jutott Lázárnak az Audi S8-as, de szerinte az emberek akarták

A Fidesz-frakcióvezető luxusának ára: havi egymillióra rúgnak az autójának költségei – Ön fizeti


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »