Csak papíron kapják meg a milliókat a legbrutálisabb gyilkosok

Csak papíron kapják meg a milliókat a legbrutálisabb gyilkosok

Jellemzően a túlzsúfoltság és az embertelen körülmények miatt perlik az államot a fogvatartottak.

Az elmúlt évben több mint 3 milliárd forintot fizetett ki a fogvatartottaknak a magyar állam a rossz börtönkörülmények miatt, a többmilliós kártalanítások mindazonáltal nem jellemzőek, főként azok kapják, akik kiróvan embertelen körülmények között tengetik a napjaikat, hosszú idő óta – írja az Index.

A kártérítési perek jellemzően a börtönök zsúfoltsága miatt indulnak. A Magyar Helsinki Bizottság adatai szerint – 2017-ben 694, 2018-ban 3745, 2019 februárjáig pedig összesen 771 végzés született a rossz börtönkörülmények miatt.

Hírdetés

Három éve összessen 678 654 650 forint, tavaly 3 495 528 842 forint, idén pedig eddig 533 937 700 forint kártalanítást fizettek ki fogvatarottaknak.

Amíg pedig marad a túlzsúfoltság, a rabok valószínűleg továbbra is előszeretettel perlik be az államot. Ezekben az ügyekben a hazai bv. bírók hoznak ítéletet, „a jogszabály viszont szűkös határidőt szab nekik” – fogalmazott a hírportál által megszólaltatott ügyvéd.

A bv. bírók hivatalból ezekben az esetekben egyébként azt is vizsgálják, hogy a polgári bíróság korábban ítélt-e meg kártérítést vagy sérelemdíjat a büntetőügy sértettjeinek vagy azok hozzátartozóinak. A törvény szerint a rossz börtönkörülmények miatt megítélt kártalanítás összegéből ugyanis elsősorban a gyermektartásdíj iránti követelést, majd a polgári jogi igényt és az ezzel egyenértékű, a bűncselekmény miatt megállapított kártérítést vagy sérelemdíjat kell kifizetni. Így előfordul, hogy a milliókat csak papíron kapják meg a legbrutálisabb gyilkosok.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »