Csak óvatosan az önfeledt hűsöléssel

Csak óvatosan az önfeledt hűsöléssel

Könnyen megbetegedhetünk, ha nem megfelelően használjuk a klímaberendezést – mondta a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház orr-fül-gégészeti profilvezető főorvosa az InfoRádiónak.

Lényeges kiemelni, hogy az intenzív légáramlás, akár a szabadban a szélfúvás, sokféle betegséget okozhat, így felső légúti betegségeket is, hívta föl a figyelmet Noszek László, hozzátéve: emiatt a klímánál is egy nagyon fontos szempont, hogy közvetlenül magunkra – lehetőség szerint – ne irányítsuk.

De az sem szerencsés, ha a külső és belső hőmérséklet különbsége meghaladja a 10 Celsius-fokot, mert ez jó eséllyel betegséghez fog vezetni, mondta a főorvos.

Fontos, hogy pótoljuk a folyadékot

Hírdetés

Klímahasználatkor, a kialakuló esetleges szövődmények elkerülése érdekében lényeges, hogy megfelelő mennyiségű folyadékot fogyasszunk, emelte ki Noszek László, emlékeztetve,

meleg hőmérsékleten a légzéssel is több pára keletkezik, illetve az izzadással is sok folyadékot tudnunk veszíteni, ami együtt jár azzal, hogy a nyálkahártyák sérülékenysége is megnő.

A főorvos a ventilációval kapcsolatban kiemelte, lehetőség szerint ne állítsuk nagyon magasra, mert minél kevésbé jön létre légvonat, annál kisebb a felső légúti betegségek kialakulásának kockázata.

A kisebb térfogat, valamint az erősebb klímák miatt az autókban közvetlenebbül érnek bennünket a káros hatások, mint a lakásokban vagy irodákban, mutatott rá végezetül a főorvos.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »