Csak kimondania kellett az "autonómia" szót, máris repült az MKP listáráról

Csak kimondania kellett az "autonómia" szót, máris repült az MKP listáráról

Levették a Magyar Koalíció Pártjának választási listájáról Halász Bélát. A jelölt bűne az volt, hogy az autonómiával kampányolt.

Halász független civil jelöltként került fel a felvidéki magyar párt listájára. Kedden egy blogján írt bejegyzésben tudatta, hogy Pozsonyban kihelyezett egy óriásplakátot

„Én kimondom: autonómia!”

szöveggel. Lépését azzal indokolja, hogy „csak egyenes beszéddel és hozzáállással lehet megállítani az asszimilációt”. Rámutat, hogy „a felvidéki magyarság nagy része támogat bizonyos fajta autonómiát, az összes magyar érdekeltségű párt programjában fellelhetők az autonómia bizonyos formái”, ám szerinte ennek ellenére sem „nevezik nevén a gyereket„. Akciójával ezen szeretne változtatni.

Az MKP-nak azonban nem igazán jött át az üzenet – vagy talán nagyon is célba talált náluk. Halász Bélát még aznap törölték választási listájukról A párt közleményében azt írja, a plakát a velük való egyeztetés nélkül jelent meg, és „nincs összhangban az MKP kampánystratégiájával sem”.

A hirdetés egyébként

kísértetiesen hasonlít a Jobbik 2014-es kampányának arculatára.

 

Hírdetés

Ki és miért?

Kíváncsiak voltunk, a plakátnak melyik elemét látták összeegyeztethetetlennek a párt politikájával.  A szókimondást, az autonómiát, vagy talán a jobbikos dizájnt? A történet itt kezdett igazán érdekessé válni. Berényi József MKP-elnök a kiadott közleményhez nem kívánt semmit hozzátenni, Bárdos Gyula elnökségi tag pedig még

nem is értesült

sem a plakát kihelyezéséről, sem Halász eltávolításáról. Utóbbi azért különös, mert az a párt alapszabályának beható ismerete nélkül is feltételezhető, hogy egy ilyen horderejű határozat megszületéséhez valamilyen döntéshozó szerv hozzájárulása szükséges. Ha az MKP elnökségének egyik tagja még csak nem is hallott az ügyről, akkor

vajon ki hozott döntést a jelölt listáról való törléséről?

A karakán, de egyébként egyáltalán nem agresszív, vagy támadó hangvételű választási hirdetés azért verhette ki a biztosítékot, mert a magyarság önrendelkezése több mint két évtizede az egyik legkeményebb tabunak számít a szlovák politikai életben.  Az „autonómia” kifejezést a közbeszédben lényegében a szeparatizmus szinonimájaként kezelik. Ehhez a felvidéki magyar politikai elit is szigorúan tartja magát – talán az egész Kárpát-medencében a legszigorúbban. Az MKP tavaly év elején ugyan nyilvánosságra hozott egy önigazgatási elképzelést – ám, hogy ezt „autonómiakoncepciónak” nevezzék, azt ők kérik ki maguknak a leghangosabban. Legutóbb az Új Szónak nyilatkozva Berényi leszögezte, hogy pártja csak „területi önkormányzatról” hajlandó beszélni.

Ki mertem mondani azt a szót…

Halász Béla blogján csalódottságának adott hangot, hogy „a hatalomért cserébe bármire képesek vagyunk.” Úgy véli, azzal, hogy levették a listáról, „amelyre ők kértek fel”, feladják „azokat az elveinket, amelyek megmaradásunk kulcsát jelentik a jövőben”. Nagyon sajnálom, de én nem vagyok ilyen, és sose leszek ilyen” – szögezi le. Szerinte azért kellett távoznia, mert

„ki mertem mondani Pozsonyban azt a szót, hogy „Autonómia”.

Ezzel együtt sok sikert kíván az MKP választási szerepléséhez, mert „bármit is gondol most róluk”, ha 110 ezer magyar szavazat veszne el újra, az „tragédiával érne fel”.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »