Interjút adott egy portálnak a két éve megsérült Tóth Nikolett. Kártérítést azóta sem kapott.
Tóth Nikolett kerekesszékben tölti a mindennapjait, pedig három évvel ezelőtt még szólótáncosként dolgozott a Budapesti Operettszínházban. 2022 nyarán éppen a munkahelyére tartott az akkori kedvesével, amikor a Jókai utcában egy beépítés alatt álló tetőtérből épületelemek zuhantak a mélybe. A törmelékek a fiatal művésznőt maguk alá temették. Túlélte a balesetet, de mellkastól lefelé lebénult, nagy valószínűséggel soha többé nem táncolhat.
A Metropol kérdésére a baleset helyszínén elárulta, hogy semmire sem emlékszik az ott történtekből.
Nem visel meg a ház látványa, ugyanakkor furcsa érzés ránézni, hiszen tudom, hogy ez az az épület, amely megváltoztatta az életemet – mondta a portálnak, majd elárulta az építést végeztető vállalkozóval, és a kivitelezővel ugyan próbáltak megegyezni, de csupán hitegetést kapott.
A vállalkozó még annyit sem mondott, hogy „bocsi” – jegyezte meg a fiatal művésznő, aki a kerekesszéke dacára lélekben ma is balerinának érzi magát.
„Egyetlen testrészem sem ugyanolyan, mint a baleset előtt, tehát a történtek a felsőtestem egészére kihatottak. Még azt sem mondhatom, hogy a karom ugyanolyan erős” – mesélte a balerina, aki ősztől a színházban dolgozik balettmesterként. A baletterem még nem akadálymentes, ezért egy körfolyosószerű karzatról instruálja a művészeket egy másik balettmester segédjeként, de a szükséges átalakítások után már önállóan is tart majd próbákat.
A balerinával foglalkozó Ernyey Dávid gyógytornász szerint a fiatal művésznő nagyon sokat fejlődött a kezelés kezdete óta, és az ő esetében komoly előny a múltja, hiszen megtanulta a testét tudatosan használni.
Tóth Nikolett nem fogadta el, hogy mozgássérült, az orvosok ugyan nem biztatják különösebben, de ő mindent megtesz a felépülése érdekében.
„Szeretnék újra járni, még ha csak mankóval is, és persze egyszer szeretnék családot alapítani – mondta a portálnak a táncművész.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »