„Csak hittel, közösségben és szeretetben…” – Tízéves a mohácsi karitászcsoport

„Csak hittel, közösségben és szeretetben…” – Tízéves a mohácsi karitászcsoport

Az Árpád-házi Szent Erzsébet Katolikus Karitászcsoport önkéntesei számos karitatív feladatuk mellett ezúttal a pécsi egyházmegyei nagyböjti lelkigyakorlat február 26-i mohácsi alkalmán segédkeztek.

Több mint ötszáz résztvevő érkezett a Pécsi Egyházmegye nagyböjti lelkigyakorlat-sorozatának mohácsi helyszínére. A helyi karitászcsoport önkéntesei segítettek a hívek vendégül látásában. Az Árpád-házi Szent Erzsébet Katolikus Karitászcsoport tizennégy tagja szervezte és felügyelte a lelkigyakorlatot kísérő szeretetvendégség minden mozzanatát.

A hívek kiszolgálásán túl nekik köszönhető az is, ami az asztalra került: a sós és édes süteményeket az önkéntesek maguk gyúrták, dagasztották, kelesztették, nyújtották és sütötték.

„Ez természetes dolog számunkra – mondta el Martina Erzsébet, a csoport világi vezetője. – Az adventi időben a roráté misék utáni agapén is minden alkalommal mi szolgálunk. Ez az alkalom sem lehetett másként. Nagy örömmel végezzük ezt a szolgálatot, boldogság volt látni, hogy elfogyott minden süti az asztalról. Ezt a szolgálatot csak szeretetből lehet csinálni, másként nem. Teljességgel belülről fakad, a szeretet mozgatja. (…) önkéntes munkatársaim egy emberként voltak jelen és szolgáltak. Ez a hozzáállás pedig teljesen természetes köztünk, immár kilenc éve.”

Hírdetés

A mohácsi Árpád-házi Szent Erzsébet Katolikus Karitászcsoport jelenleg 22 állandó önkéntesből és 10–15 alkalmi segítőből áll. A csoport tagjai rendszeresen vesznek részt együtt szentmisén, és havonta tartanak csoportgyűlést, ahol a szakmai megbeszélésen túl lelkiekben is töltekeznek, valamint megünneplik a születés- és névnapos munkatársaikat is. Bacsmai László mohácsi plébános is részt vesz ezeken az alkalmakon.

Ezek a szeretetteljes, bensőséges együttlétek a legfontosabbak, mert a Karitászban „csak hittel, közösségben és szeretetben tudunk együtt lenni és csak így tudunk segíteni másokon” – hangsúlyozta Martina Erzsébet karitászcsoport-vezető.

Forrás: Pécsi Egyházmegye

Fotó: Árpád-házi Szent Erzsébet Katolikus Karitász Csoport

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »