A pandémia alatt, amikor bezártságban éltünk, a szokásosnál többet néztem a tévét. Egyáltalán nem tett jót a lelkemnek. S itt nem a politikai jellegű műsorokra gondolok – bár nem igazán van annál lehangolóbb, mondhatni megbetegítőbb,
Ha egy földönkívüli ezekből próbálna képet kapni a bolygónkról, akkor azt látná, hogy itt csupa erőszak és veszély az élet. Ami igaz. De minden éremnek két oldala van. Ahogy a rossz, úgy a jó is tőlünk, emberektől származik. Mi generáljuk az egyiket is, a másikat is. Én most a jó „duzzasztásáról” szeretnék szólni.
Van egy ismerősöm, akinek mindenkihez, mindenhol van néhány kedves szava. Például a pályán is, ahova gyalogolni járunk. Ismeri az emberek élettörténetét, mert néhány jó szó után kinyílnak, szinte intim dolgokat is elmondanak neki (róla viszont soha semmit nem kérdeznek). Tegnap is együtt gyalogoltunk, s egyszer csak valaki nagyot köszön. Jó reggelt! De sehol senki. Aztán vettem észre, hogy a szemközti ház legfelső emeletének egyik ablakából kiabált át egy idős asszony. Az egyik gyaloglótárs. A magasból meglátta az ismerősömet és késztetést érzett, hogy kinyissa az ablakot, és onnan, az út túloldaláról is átszóljon, köszönjön neki.
Egy másik ismerősöm a napokban költözködött. A házban, amit elhagyni készült, tizenkét család lakik. Mindegyikük postaládájába betett egy rövid levélkét, amelyben megköszönte, hogy huszonöt nyugodt, boldog évet tölthetett el a szomszédságukban, és további jó életet kívánt nekik. Ezt követően napokig jöttek a szomszédok elbúcsúzni. Még a durva kinézetű, általában hallgatag szomszéd is megjelent, és sajnálatát fejezte ki, hogy „ilyen rendes emberek elmennek”. A házbizalmi szerzett egy sárga-fekete szalagot – olyat, amit a gázosok használnak –, a költözés napjának reggelén körbetekerte vele a ház előtti parkolót, és kitett egy felhívást, hogy reggel kilenctől délután négyig senki se álljon oda az autójával, mert „költözés folyik”.
Egy további ismerősöm idő hiányában csak néhány pillanatra ugrott be hozzám, hogy megnézze a díványt, amire új huzatot szerettem volna varratni, de annak ellenére, hogy sietnie kellett, arra mégis volt ideje, hogy becsomagoljon és hozzon egy üveg friss lekvárt, egy kis süteményt és aznap sült pizzatekercset.
Minden kedvességnek esélye van újabb kedvességet szülni. De leginkább annak, amely érdekmentes, amely szívből jön. Puszta emberi jóságból. Ezt bárki kibányászhatja a lelke mélyéből – ha nagyon akarja. Csak el kell kezdeni. Mert régi, de igaz a mondás: amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
