Csak egy APRÓság…

„De mégis, a féregségnek is vannak stációi. Dobrev címlap október 23-án, ez alighanem a végpont.”

De azért annyira jellemző:

Ezt a „Magyar” Hangot azok készítik, akik nagy hangon hirdetik, hogy ők Pethő Sándor igazi örökösei, és akik csak a „Magyar Nemzet nevű újságként” képesek beszélni a mostani Magyar Nemzetről. (Csak szerényen jegyzem meg, hogy nem árt ám vigyázni azzal a „pethősándori” örökséggel, az új igazodási pontok szerint nem volt ám az annyira rendben:

„A zsidók és németek elleni kétfrontos harc jegyében indult az ország legfontosabb ellenzéki (nota bene zsidó tőkéből pénzelt) lapja, a Magyar Nemzet is. 1938. augusztus 25-én Pethő Sándor bemutatkozó cikkében meghirdette, hogy a lap küzd azért, hogy Magyarország magyar ország maradjon, és a félreértések elkerülése végett leszögezte azt is, hogy „nem fogunk tehát kitérni a zsidókérdés elől sem. Erre nézve se lehet álláspontunkra és magatartásunkra más parancsoló tekintet, mint a fajmagyarság megdönthetetlen felsőbbségének szerves és intézményes megalapozása.” Ezután azonban arra célzott, hogy hiba volna csak a zsidókérdéssel foglalkozni, hiszen „nemcsak zsidó imperializmus fenyegeti a magyar érdekeket”. Megállapításával nem lett volna semmi baj, hiszen a Harmadik Birodalom csakugyan súlyos fenyegetést jelentett. Ez azonban semmiképp sem legitimálhatta a hazai nemzetiségek kulturális és politikai jogainak csorbítását, amit Pethő és szerkesztősége viszont összekapcsolt a zsidókérdéssel.”

(Ungváry krisztián: Értelmiség és antiszemita közbeszéd; Beszélő, 6. szám, 6. évfolyam)

De ez most mellékes.

A lényeg, hogy a „Magyar” Hang 2020 október 23-án Dobrev Klárával címlapján jelenik meg, s az öles cím is ott virít:

Hírdetés

„Megdönteni Orbán Viktort”

Nem lehet pontosan tudni, hogy ez az ízléses ’56-os cím egészen pontosan mire szeretne utalni, úgy áthallásosan: a Megdönteni Hajnal Tímeát című felejthető opusra, vagy arra, hogy ’56 mai üzenete a „Magyar” Hang szerint az, hogy akár forradalommal is meg kell dönteni Orbán Viktort, s a forradalmat vezetheti Dobrev Klára is.

Ez is, az is, ízléses.

„Magyar” Hang… Lapigazgató: Lukács Csaba. A parajdi székely gyerek, az egykori víg cimbora. Hiába no, az elfajzás nem áll meg egy ponton, hanem kiteljesedik. Írt is tegnap este egy barát (aki hajdan, csakúgy, mint én, Lukácsnak is barátja volt), ezt írta sms-ben:

„De mégis, a féregségnek is vannak stációi. Dobrev címlap október 23-án, ez alighanem a végpont.”

Alighanem…

Mindenesetre most már nincs megállás. Jövőre javaslok október 23-ra egy-egy méltató írást Apró Antalról és Biszku Béláról, továbbá egy átfogó, nagy életút interjút Berecz Jánossal.

Ez utóbbit te írd meg Csaba.

Mit is üzenhetnék még? Amit Leonidasz mondott Ephialtesznak az utolsó pillanatban:

„Te, ott, Ephialtesz! Élj örökké…”


Forrás:badog.blogstar.hu
Tovább a cikkre »