CSAK DÖRZSÖLÖM A SZEMEM…

CSAK DÖRZSÖLÖM A SZEMEM…

… amikor a magát keresztény demokratának valló Juncker, minden bokros teendőjét félretolva, személyesen maga avatja fel Karl Marx szobrát, a kommunista eszmerendszer főideológusának szülővárosában.

Ahogy Marx kifejtette: „A VALLÁS A NÉP ÓPIUMA.”

Persze értem én, Juncker nem ópiumot szív, hanem konyakot, így mindjárt más…

A történetben az igazi csavar az, hogy az ötméteres szobrot a kommunista Kína adományozta Trier városának Marx születésének 200.-ik évfordulóján.…

A mi nemzedékünk megszűrve kapta a filozófus munkásságát, aki zsidó létére igen szokatlan mondatokat is képes volt leírni, mint hogy:
„A ZSIDÓK ISTENE A PÉNZ !”

Ennél az igazságnál jóval nagyobb hatással volt a világra, hogy ő hirdette meg az osztályharcot, miszerint elűzve az eddigi elitet, a társadalom legalsó rétegének kell átvennie az irányítást,

Hírdetés

„ A MÚLTAT VÉGKÉPP ELTÖRÖLNI !” jegyében: aztán ca. 100 millió ember halt bele.

Nem vitatom, hogy a gondolkodó Marxnak lehet szobra Trierben, de, hogy ezt éppen az UNIÓ elnöke avassa ?! Cseppet sem törődve a kommunizmus fogságából mostanság szabadult tagországok érzékenységével és a történelmi tényekkel?

Az eset kitűnően szimbolizálja a brüsszeli elit eszmei alapállását, ez a társaság a ’68-as balos nemzedék szellemiségét követi, függetlenül attól, hogy formailag melyik pártformáció tagja.

Ja, és ez az UNIÓ morgott a kínai hitelből épülő Belgrád-Budapest gyorsvasút miatt…

VILÁGOS ! A NÉMET MARX SZOBOR LEHET KÍNAI PÉNZBŐL, A MAGYAR VASÚT NEM KÍVÁNATOS….. !!!

Szelekovszky Ernő

No visits yet


Forrás:magyartudat.com
Tovább a cikkre »