Csak azért is csökkenti a kormány az internet áfáját

Csak azért is csökkenti a kormány az internet áfáját

Hiába ellentétes az uniós irányelvvel, csökkentik az internet áfáját, 120 milliárddal támogatják az egyházakat, erősödött a forint.

Netáfa

Januártól 27-ről 18 százalékra, 2018-ban pedig 18-ról 5 százalékra csökken az internetes szolgáltatások áfája – jelentette be Deutsch Tamás. A miniszterelnöki biztos szerint ezzel a felhasználók jövőre egyhavi előfizetési díjnak megfelelő összeget, mintegy 13-15 milliárd forintot spórolhatnak. Az internetet érintő célzott áfacsökkentés ellentétes egy uniós irányelvvel. A politikus azonban a Hír TV kérdésére azt mondta: ha kötelezettségszegési eljárást indítanak Magyarország ellen, az okafogyottá fog válni, hiszen közösségi célkitűzés a digitális szolgáltatások hozzáférésének javítása.

„A brüsszeli ellenvéleménnyel szemben ragaszkodunk a parlament által meghozott döntéshez. Az áfacsökkentést végrehajtjuk, a törvény hatályba lép, Magyarországon az ÁFA, az internetezés áfája 27-ről 18 százalékra csökken és bízunk abban, hogy még ha indul is kötelezettségszegési eljárás, mire abból bármi lenne, addigra már a héja-irányelv módosítása kapcsán okafogyottá válik” – jelentette ki a Digitális Jólét Programjáért felelős miniszterelnöki biztos.

Egyházi támogatás

Több mint 120 milliárd forint támogatást kapnak az egyházak év végén. A kormány határozata szerint a katolikus egyház mintegy 85 milliárd forintot, a reformátusok 24, az evangélikusok pedig közel 2,2 milliárd forinthoz jutnak még idén. A maradék csaknem 9 milliárdot a kisebb egyházak és a szerzetesrendek között osztják szét. Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a karácsonyi pénzszórást azzal indokolta, hogy a gazdaság idén a vártnál jobban teljesített.

Hírdetés

Ukrán jövedéki adó

Jelentősen nő jövőre a szeszes italok és a dohányáruk jövedéki adója Ukrajnában. A vodka és más magas szesztartalmú italoké 20, míg a sör és a bor adója 12 százalékkal emelkedik.  A dohánytermékek jövedéki adója 15-30 százalékkal lesz magasabb. A jogszabály indoklása szerint az emelésre azért van szükség, hogy az ukrán költségvetési hiányt 3 százalékra mérsékeljék.

BUX

Pluszban zárt a BUX. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,16 százalékos emelkedéssel, 31 765 ponton fejezte be a szerdai kereskedést.

Forint

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben, és elérte az euróval szembeni 310-es szintet. A svájci frankot 290, az amerikai dollárt 297 forintért adták a bankközi kereskedelemben.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »