CSAK A SZOKÁSOS

Olvassák csak: 

„Ismét saját szavazóit köpte arcon a Fidesz-KDNP

CSEPREGI JÁNOS

Hírdetés

Az rég egyértelművé vált már, hogy a Fidesz nem igazán tud új szavazókat szerezni a széljobbon kívülről, a saját fanatikusokból álló szavazótáborának egyben tartásáért és mozgósításáért azonban semmilyen árat (közpénzt, aljasságot, ordas hazugságot) nem tart túl magasnak.

„Az rég egyértelművé vált már, hogy a Fidesz nem igazán tud új szavazókat szerezni a széljobbon kívülről, a saját fanatikusokból álló szavazótáborának egyben tartásáért és mozgósításáért azonban semmilyen árat (közpénzt, aljasságot, ordas hazugságot) nem tart túl magasnak. Azonban azt talán még ettől a kormánytól is elvárhatná bárki, hogy legalább ezt a tábort becsüli valamire, de erről persze szó sincs.

A szavazóik csak szavazók, a jó helyre tett ikszen kívül többet nem érnek számára. Hiszen pont az ő arcukba köp, őket kiskorúsítja, alázza meg nem csak a konzultációs fércművel, de ezzel az újabb szánalmas színjátékkal is. A visszaküldött anyagok feldolgozását senki nem végzi el, azokról senki semmiféle adminisztrációt nem vezet. A kormány rohadtul nem kíváncsi saját szavazói véleményére sem, mindössze azt akarja üzenni nekik, hogy rettegjetek, csak mi menthetünk meg titeket. Valós párbeszédet folytatni velük esze ágában sincs. Kevés kiábrándítóbb dolog van ennél. És kevés szomorúbb, mint a hülyére vett hősszerelmes.” (reflektor, mandiner) 

Te is hazudsz. Semmi extra. Csak a szokásos. Vagyis hát annyi, hogy ugyanolyan becstelen, hazug, ócska szemétláda vagy Csepregi Jankó, mint az összes magadfajta szarjankó. Hát ezért.


Forrás:badog.blogstar.hu
Tovább a cikkre »