Csak a svéd helyzetek mentek be – magyar vereség a Puskás Arénában

Csak a svéd helyzetek mentek be – magyar vereség a Puskás Arénában

Csak a svéd helyzetek mentek be – magyar vereség a Puskás Arénában Lencsés Zoltán2025. 06. 06., p – 19:24

A magyar labdarúgó-válogatott 2:0-ra kikapott Svédországtól a Puskás Arénában rendezett felkészülési mérkőzésen.

A magyar labdarúgó-válogatott a vb-felkészülés jegyében fogadta Svédországot a MOL Arénában. A skandinávok három, talán legismertebb játékosuk, Isak, Gyökeres és Kulusevski nélkül érkeztek Budapestre. Magyar részről Kerkez Milos és Varga Barnabás volt a két fontosabb hiányzó.

Bekezdett a magyar csapat, Sallainak már az 50. másodpercben volt egy veszélyes próbálkozása, a hatodik percre pedig már további két helyzetet jegyezhetett fel a Galatasaray sokoldalú játékosa.

Az első negyed óra végén Szoboszlai gyarapította a magyar lehetőségek számát, ezután viszont kiegyenlítettebbé és egyúttal eseménytelenebbé vált a mérkőzés.

A svédek a 33. percben mondhatni a semmiből jelentkeztek egy bődületes kapufával, majd pár percig nyeregben maradtak. A félidő hajrájában Elanga maga törhetett kapura, de egészen szörnyen kezelte le a labdát.

A második félidőt Schäfer András avatta fel egy erős, de pontatlan lövéssel, de aztán a túloldalon Ekdal megpattanó lövése védhetetlenül a hálóba csapódott – 0:1.

A második félidőt Schäfer András avatta fel egy erős, de pontatlan lövéssel, de aztán a túloldalon Ekdal megpattanó lövése védhetetlenül a hálóba csapódott – 0:1.

Hírdetés

A gól nem tett jót a magyar csapatnak, a játéka idegesebbé vált, a svédek pedig pár perc múlva már a második góljukhoz is nagyon közel jártak. Rossi azonban – ahogy a szünetben is – várt a cserékkel, majd a 60. percben Tóth és a debütáló Csongvai érkezett a pályára. A következő perc főszereplője Sallai Roland volt, aki maga törhetett kapura, de löbbölése végül mellé csorgott.

A túloldalon viszont öngóllal felérő gólt találtak a svédek, Dibusz Dénes gyakorlatilag odapasszolta Ayairnak a labdát, akinek könnyű dolga volt – 0:2. A hazaiak pontatlanul építették támadásaikat, és talán mintha a hit is hiányzott volna Szoboszlaiék játékából – mindenesetre a füttyszó árulkodó volt. 

A hajrára még hármat cserélt Rossi (Szoboszlai is elhagyta a pályát), de a végső lendület nem érkezett meg. Sallainak ismét nagy pechje volt a 82. percben, majd egy ellentámadás során Elanga bántóan simán lefutotta a pár perce pályán lévő Szalai Gábort, de végül kihagyta a ziccert. Még egy svéd lesgól is összejött a 90. percben, de ennyi fért a magyar szempontból nagyon gyenge második félidőbe.

A magyar válogatott kedden Azerbajdzsánban játszik felkészülési mérkőzést. 

G.: Ekdal (48.), Ayair (60.)

Jv.: Karaoglan (török), 60 000 néző

Sárga lap: Nagy Zs., ill. Ayari, Sema, Ekdal

MAGYARORSZÁG: Dibusz–Balogh (78. Nego), Orbán, Dárdai M. (78. Szalai G.)–Bolla (71. Csoboth), Dárdai B. (60. Csongvai), Schäfer, Nagy Zs.–Gazdag (60. Tóth A.), Sallai, Szoboszlai (78. Nikitscher)

SVÉDORSZÁG: Olsen–Ekdal, Hien, Gudmundson–Holm (63. Benrhardsson), Larsson, Jonsson, Ayari, Sema (63. Svensson)–Nygren, Elanga

Magyarország–Svédország 0:2 (0:0)


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »