Csak a leadott lövések állították meg a sofőrt

Csak a leadott lövések állították meg a sofőrt

Szombaton éjszaka egy gidrafai (Budmerice) benzinkúttól induló autóra lett figyelmes a modori rendőrség járőre, melynek sofőrjéről tudták, hogy el lett tiltva a gépjárművezetéstől.

Az autót vezető férfi a rendőrség többszöri hang- és fényjelzésére sem reagálva, nagy sebességgel menekült

Istvánkirályfalva (Štefanová), majd később Ottóvölgy (Doľany) irányába. Egy hirtelen irányváltoztatás után az autós egy mezei útra menekült tovább, amelyre a rendőrségi járőr is követte.

Mivel a menekülő jelét sem mutatta megállási szándékának, és az üldözés már nyílt terepen folytatódott, ahol sem egyéb járművet, sem személyt nem észleltek a rendőrök, az egyik rendőr figyelmeztető lövéseket eresztett a levegőbe

a menekülőt ez sem hatotta meg.

Hírdetés

Más lehetőséget nem látott a rend őre, ezúttal

a gépkocsira célozva eltalálta annak egyik kerekét.

Úgy tűnik, a sofőr ekkor eszmélt rá, hogy a helyzet kezd komollyá válni, és megállította a járművet.

Mint kiderült, ráadásul nem volt egyedül a gépkocsiban, ezzel utastársa életét is veszélyeztette.

A rendőrség őrizetbe vette a 39 éves sofőrt, aki ellen eljárást indítottak. Amennyiben bűnössége beigazolódik, 2 éves szabadságvesztésre számíthat.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »