Csak a határon túl maradt talpon napilap – köztük az Új Szó Tokár Géza2026. 07. 13., h – 12:26
Rohamosan átrendeződik a magyarországi médiapiac a választásokat követően. A hírportálok személyi váltásai mellett az egyik legérdekesebb fejlemény, hogy gyakorlatilag megszűntek a magyar napilapok: a két utolsó mohikán, a Népszava és a Magyar Hírlap is eltűnik. Az Új Szó a kevés nyomtatott, magyar nyelvű közéleti napilap között marad.
A jelenség régiós viszonylatban is egyedinek számít: nincs hasonló mértékű leépülésre példa a környező országokban. Szlovákiában például a bulvárlapokon túl a Sme, a Pravda, a nyomtatott verzióban is hozzáférhető Denník N is megél a piacon. A sokszínűségre jellemző, hogy a gazdasági témákra fókuszáló Hospodárske noviny is erős politikai részleggel rendelkezik, valamint a keleti régiókra fókuszáló Korzár printváltozata is fennmaradt.
Igaz, a legtöbbjük példányszáma fokozatosan csökken, ellentételezésként több esetben növelik vagy kimondottan hangsúlyozzák az online jelenlétet. Magyarországon ezzel szemben fokozatosan megszűntek a releváns, országos, politikai témákkal foglalkozó sajtótermékek – vagy az internetre vonultak át.
Elestek a napilapok
A napilapok piaca több stádiumban számolódott fel: a legnagyobb felzúdulást a Népszabadság 2016-os bezárása okozta, főként azért, mert váratlan és előzmények nélküli volt. Az azóta elhíresült, átfogó portfóliót kiépítő Mediaworks Hungary Zrt. szerint gazdasági okokkal lehetett indokolni a legolvasottabb, de mégis veszteségesnek számító napilap felszámolását (majd archívumának rejtélyes eltüntetését és fizetőssé tételét), a gyakorlatban azonban inkább politikai egyezség születhetett.
2022-ben a Ringier bejelentette a Magyar Hírlap megszüntetését, majd a 2026-os kormányváltást követően a megmaradt két politikai napilap került anyagilag tarthatatlan helyzetbe. A Magyar Nemzet augusztus elsejétől hetilappá alakult át, miközben leépítette a szerkesztőségi állományának nagyobbik részét. A lap sorsa azóta is bizonytalan, hiába szólították fel fideszes véleményvezérek is a kormánypárthoz kötődő oligarchákat a lap finanszírozására.
Az eredetileg baloldali és ellenzéki Népszava szintén egzisztenciális problémákkal találta magát szembe: 2026 májusában leállították a nyomtatott kiadását, mivel a veszteségesen üzemelő lap tartozásokat halmozott fel a Mediaworks felé – amely felmondta a szerződést. Az újság vezetése azóta sem talált megoldást a helyzetre.
A Magyar Nemzet és a Népszava nyomtatott verziójának megszűnése azonban előidézett egy abszurd helyzetet: megszűntek a magyar országos print napilapok. Az újságos standoknál mindössze közéleti hetilapokat találni – például a jobboldali Mandiner, a Heti Válasz, vagy a HVG. A napilapok eltűntek.
Megoldás a határon túl
Érdekesség, hogy lapunk, az Új Szó ebből a szempontból egyedi helyzetben van, hiszen továbbra is kiemelten foglalkozik a szlovák országos témák mellett magyarországi hírekkel is. A lap elsődleges célközönségét azonban a szlovákiai magyar közösség jelképezi. Az új szó internetes változata pedig már nincs egyedül, további portálokkal – mint a Paraméter vagy a Napunk – versenyez az olvasókért. A hetilapok terén fennmaradt a sokszínűség, a Vasárnap vagy a Ma7 is közéleti témákkal foglalkozik.
Mint arra a Gemišt portál korábbi gyűjtése is rámutatott, az Új Szón kívül még két (vagy inkább másfél) olyan sajtóterméket azonosíthatunk, amelyek beletartoznak a közéleti lapok kategóriájába és magyarul jelentetik meg őket, napi rendszerességgel: közös jellemzőjük, hogy szintén a határon túl jelennek meg, a média túlélte az anyaországi bezárási hullámot.
Az egyik ilyen lap a Szerbiában megjelentetett Magyar Szó, amely a Vajdasági Magyar Szövetséghez közel álló lapnak tekinthető. A szerbiai magyarok körében zajló hírverseny szintén részben az internetre költözött át, ugyanis egy szerkesztőségi szakadás után a Szabad Magyar Szó megalakulásával létrejött az ellenpólus.
A romániai magyar médiának régiós oldalhajtásai maradtak meg, ugyanis az Új Magyar Szó és a Krónika megszűnésével a leginkább nem országos, hanem régiós fejleményekre fókuszáló, konzervatív Szabadság maradt talpon. A régiós újságokon túl azonban nehéz elképzelni, hogy országos jellegű projekt indulna.
A napilapok újraindítási kísérletei helyett Magyarországon látványosan egyelőre csak az online tér mozgolódik: átfogalmazza magát a parlamenti választás óta nyári takaréklángon működő Partizán, főszerkesztőt váltott a 444.hu (szlovákiai, a DenníkN csoportnál tett kitérő után Munk Veronika tér vissza), de vezetői szinten változtat a 24.hu is. Azt nem tudni, hogy a napilapok piacán tátongó űr kapcsán bármelyik szereplőnek is lennének ambíciói.
Kapcsolódó cikkünk
Murányi András, a Népszabadság utolsó főszerkesztője könyvet írt a lapról, amelyet az előtt szüntettek meg „gazdasági alapon”, hogy a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Opimus Press felvásárolta a lapot kiadó Mediaworksöt. A könyv a drámai utolsó napok, hetek krónikája, mélyebb összefüggésekkel, szociokrimibe ágyazva.
A Corvina Kiadó gondozásában megjelent kötet szerkesztője, Király Levente szerint ez egy olyan krimi, amelynek már az elején tudjuk, ki a gyilkos.
Éveken át többen biztattak, hogy írjak már egy könyvet, de álmomban sem gondoltam volna, hogy ez lesz az. Tavaly október 8-án, amikor a Népszabadságot bezárták, rádöbbentem, hogy meg kell írnom ezt a történetet, ha lezárul. Mert főszerkesztőként belülről láttam a folyamatokat, amelyek befolyásolták a lap sorsát, és belülről voltam tanúja a kivégzésnek.
Annak idején több héten át pislákolt a remény, hogy meg lehet menteni a lapot. Aztán volt egy pont, amikor elhangzott, hogy a Népszabadságnak vége. Mi történt akkor?
Azt, hogy a lap megszűnt, már október 8-án tudtuk, hiszen módszeresen kigondolt terv alapján gyújtották ránk a házat. Viszont amikor az ember pánikszerűen dolgozik, tárgyal, nyilván táplálnia kell azt a tudatot, hogy a Népszabadság valamilyen formában túlélhet. Októberben azt mondtam, hogy ennek a kérdésnek legkésőbb november végére el kell dőlnie, hiszen ennél tovább nem lehet összetartani a gárdát. Aztán a harmadik-negyedik komoly üzletember is azt mondta nekem, hogy lenne rá pénze, szeretné is megmenteni a lapot, viszont fél a hatalom retorziójától, annak ellenére, hogy feddhetetlen, azaz nem találnának nála semmit. Viszont folyamatos vegzálásnak lenne kitéve, forogna a neve a médiában, bemocskolnák, aminek hatására az üzleti partnerei elfordulhatnak tőle. És ezt a kockázatot nem vállalja. Nos, akkor ki kellett mondanom, hogy nincs tovább. Ez nagyjából november közepén volt. Ráadásul a felfüggesztett Népszabadság akkori tulajdonosa, a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Opimus nyilvánvalóvá is tette, hogy nem indítja újra a lapot, és nem adja oda senkinek a Népszabadság névhez kötődő védjegyhasználati jogokat. Ez tehát az üzleti életben elég gyakori „megveszem, hogy megszüntessem” esete volt.
Nekem úgy tűnt, a szerkesztőségben mindenkit hideg zuhanyként ért, hogy egyik napról a másikra nem mehetett be az épületbe. Hogyan lehetséges, hogy tapasztalt újságírók nem szimatolták ki, mi készül ellenük?
Nagyon kevesen tudtak erről a tervről. Gondolom, benne volt a tulajdonos, a politika szereplői, talán egész magas szinten, és szűk körben, kivégzésszerűen csinálták meg. Épp az volt a cél, hogy ne tudjunk róla. A Dunába lőtt emberek közül sem tudta senki, mi következik, amikor a partra terelték őket. Csak azt érezhették, amit én is: hogy itt valami nem stimmel. A bezárás előtt két-három héttel hallottam kormányzati körökből, hogy van ilyen opció is. Egyébként olyan opció is volt, hogy a lapot megveszik és átfazonírozzák, átviszik jobboldalra, mint az Origót vagy a TV2-t. Akárkinél tapogatóztam ez ügyben, mindenütt azt mondták, hogy megszüntetni nem merik a lapot, az azért túl durva lépés lenne. Végül mégiscsak megtették. A legrosszabb sejtéseink tehát megvoltak, de mi sem hittük, hogy ilyesmi lehetséges. De ha el is hittük volna, tehetetlenek lettünk volna, mert nem volt mögöttünk senki. A tulajdonos ezt eldöntötte, a cégvezetés ki volt szolgáltatva a tulajdonosnak, mi meg ott álltunk egyedül. Nem volt senki és semmi, ami megvédett volna minket.
Hogy néz ki jelenleg a magyar médiapiac?
Tele van propagandagépezetekkel. A hatalom célja, hogy a független, kritikus hangú orgánumokat víz alatt tartsa, és csökkentse a számukat. Ezzel párhuzamosan hatalmas kormányközeli médiafölény alakul ki, az ellenzéki sajtónak mind kevesebb tere marad. Rendkívül súlyos csapásokat szenvedett el a magyar média az elmúlt három évben. Ez az egész egy putyini, erdogani sajtóirányítás felé halad, ha nem érkezett már meg oda.
Mi kell ahhoz, hogy a népnek elege legyen ebből? A Népszabadság likvidálása ellen nem tüntettek naponta ezrek az utcákon, nem volt akkora felháborodás, mint nemrég a CEU-törvény kapcsán.
A parlament előtt volt egy nagyobb tüntetés még aznap este, amikor nyilvánosságra került a hír, de az tény, hogy nem tartott sokáig a felháborodás. Ha továbbra is ilyen atomizált formában és egységes stratégia nélkül működik az ellenzék, illetve a tüntetések szervezői, akkor a leghamarabb a következő választásokon változhat a jelenlegi helyzet.
Mi volt a célja ezzel a könyvvel?
Időrendi sorrendben írtam le az eseményeket, rengeteg sztorival, nyilatkozattal, dialógussal megspékelve. Szerettem volna, ha az olvasó számára nemcsak az derül ki, miért szűnt meg a Népszabadság, hanem a háttérben zajló mozgásokat is érzékeli, illetve azt, hogy kiket milyen érdekek vezéreltek, ki kit befolyásolt a döntésben.
Senki sem akarta még beperelni önt?
Egyelőre nem, de aki akar, úgyis be fog perelni. Természetesen látta jogász a kéziratot, és rendben találta. Vannak benne keményebb állítások, amelyek egyes személyeket nagyon mélyen érinthetnek. De ahol dolgoznak, ott a forgács is hullik…
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
