Csak a Győrkös-ügyben "tűnik el" a DNS? – Egy 11 évvel ezelőtti gyilkosság esetében például egész jól használható volt

Csak a Győrkös-ügyben "tűnik el" a DNS? – Egy 11 évvel ezelőtti gyilkosság esetében például egész jól használható volt

Egy 11 éve lezáratlan gyilkosságot és egy idei eltűnést oldott meg a rendőrség – közölte a Készenléti Rendőrség kiemelt ügyeket felderítő főosztályának vezetője szerdán a fővárosban tartott sajtótájékoztatóján.

Petőfi Attila elmondta, még 2009. január 5-én a Komárom-Esztergom megyei Leányváron holtan találtak egy idős nőt az otthonában. A 83 éves asszonyt súlyosan bántalmazták: bordáit összetörték, koponyacsonttörést szenvedett és végül megfojtották. A megyei rendőrök egy évig nyomoztak az ügyben, de hiába hallgattak meg szinte minden szóba jöhető embert az 1700 lelkes településen, nem találták meg a tettest. Megállapították azonban, hogy a nő házának kapuját megrongálták, a bejárati ajtó viszont sértetlen volt.

Az újra elindított nyomozás során kiderült, hogy a kaput a sértett unokái törték össze, így az egyértelművé vált, hogy nem történt erőszakos behatolás. Ráadásul a konyhában mosatlan kávéscsészét, illetve sörösdobozokat találtak, amiről szintén arra lehetett következtetni, hogy a nő vendéget fogadott. Így került képbe az asszony unokáinak ismerőse, L. László, aki jelenleg is börtönben van rablás miatt. A most 39 éves piliscsévi férfit még 2013-ban fogták el, mert egy nőt bántalmazott otthonában, majd kirabolta.

A főosztályvezető szerint a fő nehézség az ügyben a bizonyítás volt; végül – szakértők bevonásával – feljavították a házban talált DNS-nyomokat, így egyértelművé vált, hogy L. László megfordult ott. A férfit kihallgatták, de kezdetben tagadott, később azonban beismerte tettét. Elmondta, hogy az újévet ment köszönteni a településre, és bekopogott nőhöz, hogy találkozzon az unokáival. Az idős asszony itallal is megkínálta, de később távozásra szólította fel, amiből "szóváltás, dulakodás lett"; végül a nőt a férfi megölte.

Petőfi Attila szerint az orvosszakértői vélemény alapján az ügyben felmerül a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés gyanúja is, amit a törvény életfogytig tartó szabadságvesztéssel súlyt. A pontos tényállást a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság fogja megállapítani – tette hozzá.

Hírdetés

A főosztályvezető a másik ügy részleteiről elmondta, 2019. április 9-én jelentették be, hogy eltűnt egy 50 éves férfi a Pest megyei Nagykátáról. A bejelentés szerint a férfit április 6-án látták utoljára, amikor egy helyi kocsmába ment.

A nyomozás során kiderült, hogy a férfi kábítószer-fogyasztó volt, és az is, hogy a családtagoknak semmi közük az eltűnéshez. Így a mostani nyomozás során a környékbeli kábítószer-terjesztőket ellenőrizték. A rendőrök végül eljutottak N. Róberthez, aki bevallotta, hogy a férfi kábítószert kért tőle az otthonában, de a drogtól rosszul lett, és a helyszínen meghalt. N. Róbert műanyagzsákba rejtette a holttestet, majd három nappal később Tóalmás térségében elásta.

A rendőrök munkagépekkel és kutatóárkokkal találták meg a férfi holttestét; a boncolás során szintetikus kábítószert mutattak ki a szervezetében. Ugyanakkor további szakértői vizsgálat szükséges annak megállapításához, hogy valóban a drog okozta-e a férfi halálát – fűzte hozzá Petőfi Attila.

A sajtótájékoztatón Csákó Ibolya, az Országos Rendőr-főkapitányság kiemelt főreferense elmondta azt is: az eltűnt férfi szintetikus kannabinoidot fogyasztott, amit a köznyelv herbálként ismer. A kábítószer először 2009-ben tűnt fel Magyarországon, de igazán népszerű 2014-ben lett, s most is nagyon elterjedt. Az új pszichoaktív droghoz egyre több haláleset köthető, mert, bár a marihuána hatását utánozza, annál sokkal erősebb, és hirtelen szívhalált okozhat. Nagyon valószínű – tette hozzá –, hogy ebben az esetben is ez történhetett.

Az MTI érdeklődésére Petőfi Attila azt mondta, az ügy minősítése egyelőre segítségnyújtás elmulasztása, de az orvosszakértői véleménytől függően felmerülhet a gondatlan emberölés gyanúja is.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »