Csaba testvér derűsen mosolyog

Csaba testvér derűsen mosolyog

De mi is az igazi bűne Böjte Csabának…

 

Lecsaptak a dementorok. A Harry Potter-történetekből ismertük meg mintapéldányaikat, akikről ezek a nekünk rendeltek felismerhetők. Úgy néznek ki, mint egy koszlott gusztustalan lópokróc, kiszívják a közelükbe került emberekből a lelket, és a víz is megfagy, ha elsuhannak fölötte. Eljöttek hát ismét, és fenyegetően keringenek a Déva–Budapest-tengely légterében azt lesve, mikor vehetik el a lelkét Böjte Csabának.

A mi dementoraink különleges példányok, hiszen mindamellett, hogy eszközökben nem válogatva esnek neki bárkinek, tehát esetükben erkölcsről beszélni dőreség, most mégis moralizálnak. Lemondásra szólítják fel Csaba testvért, mert harminc évre ítéltek egy pedofil gazembert Romániában, aki egy ideig nevelőként dolgozott a Dévai Szent Ferenc Alapítvány intézményeiben. Miért nem vette észre, miért nem tudott róla, miért tűrte, miért csak ilyen későn intézkedett, miért nem olvas Perintfalvi Ritát a Biblia helyett? Vagyis tulajdonképpen ő a bűnös, azonnal szórjon hamut a fejére és álljon remetének valahol az őserdők mélyén!

De mi is az igazi bűne Böjte Csabának, amivel magára szabadította az anyaszomorító lélekgyilkosok legvérmesebb kommandóját? Ez az ősbűn a következő: állítólag Böjte Csaba egyszer azt mondta az alapítványnál dolgozók előtt, hogy „mi Orbán szekerét toljuk”. Na, ezt nem kellett volna. Innentől kezdve nem számít a harminc éve folytatott állhatatos munka, a több ezer megmentett és jó útra indított gyermek, a fáradságot nem ismerő önzetlen szolgálat, a személyes példamutatás – Orbán emberét az agyagba kell döngölni.

 

Az egész vircsaft politikai indíttatását legdöbbenetesebb formában a legdurvább lópokróc, Bartus László öntötte formába: „Ez egy közös projekt, közös biznisz és közös hazugság. Böjte alapítványának kurátorai fideszesek… A Böjte-ügy politikai ügy is, a Fidesz ügye, méghozzá a Fidesz pedofilügye… Ez az Orbán-rendszer idoljának morális összeomlása, az Orbán-rendszer egész hazugságának egyik legékesebb bizonyítéka. Böjte Csaba erkölcsi hitelvesztése után a hamis kereszténységnek nem marad példaképe, felmutatható bálványa. Az árvák megmentőjének nevezett Böjte Csaba kultuszának leomlása még ennél is súlyosabb károkat jelent: Orbán erdélyi mítosza, amit a magyaroknak mutat, megsemmisül.”

Helyben is vagyunk. És vágyvezérelt ostobasága ebben a stílusban ontja magából az undorító gyűlöletváladékot napokon és oldalakon keresztül, amióta napvilágot látott a már említett ítélet. Amikor ez az írás született, éppen ott tartott, hogy Csaba testvér tevékenysége istenkáromlás, és el kell őt tiltani a gyermekekkel való foglalkozástól. Hangsúlyozom, mindezt azért kapja szegény szerzetes pap, mert a csekély értelmű Bartus szerint eljött végre az idő, hogy az erdélyi magyarok ne szavazzanak többet Orbán Viktorra.

Így már érthető az is, miért sorvasztja életerőnket a parlamentben a DK-s Varju László, akinek az jutott eszébe a Böjte-ügyről, hogy a Fidesz a gyermekrontók pártja. Dömötör Csaba államtitkár frappáns válaszában helyre is tette az őrjöngő kommunistát, finoman jelezve, hogy Varju román elvtársai a kezdetektől fogva folyamatosan megpróbálták ellehetetleníteni Böjte Csaba szolgálatát, de nekik sem sikerült, fölösleges az ismételt erőlködés. Deutsch Tamás kérdése pedig, miszerint ki a f…sz az a Varju László, visszaadta a józan gondolkodáson alapuló értékítéletbe vetett hitünket.

Hírdetés

Apropó, hit. Mindig mély döbbenettel tölt el, amikor fekete öves ateisták, kereszténygyűlölők, egyházgyalázók, a hívő embereket nevetséges színben feltüntetők igyekeznek megmagyarázni a vallásos társaiknak, mi az igazi hit, hogyan kell viselkednie adott helyzetekben egy igazi kereszténynek, hogyan kell helyesen értelmezni a Szentírást, és attól sem riadnak vissza, hogy ők nevezzenek bennünket álszent alakoskodóknak, akik csak megjátsszák hitüket bizonyos előnyök reményé­ben. Ez az alantas késztetés Csaba testvér esetében is elemi erővel tört föl. Minden ócska kis sz…rjankó jobban tudja most, mit kellett volna és mit kellene most tennie egy ferences papnak.

Szerencsére ő nem tőlük vár útbaigazítást olyan kérdésekben, mi a jó és mi a rossz, mi a bűn és mi erényes. Ahogy fogalmazott, „Istent követni azt jelenti, hogy a felismert és a vállalt feladatokat pontosan, szépen teljesítjük! Isten akaratának éreztük a gyerekek befogadását. Ezért a nagyvilág bármit is mond, tapsol vagy kritizál, nekünk ma is az a dolgunk, hogy a ránk bízott gyerekekről gondoskodjunk!” Arra kérte munkatársait, hogy ne bizonytalanodjanak el, és ne haragudjanak azokra, akik munkájukat kritizálják, mert szerinte a rosszindulatú kritikából is lehet tanulni. Teszem hozzá, ebből fakadóan nincs miről lemondania, mert az isteni elhívatásról nem lehet lemondani.

Végezetül érdemes elmorfondírozni azon is, miért egy gyermekbántalmazási ügy korbácsolja fel ennyire az Orbán-fóbiások löttyös indulatait, fékezhetetlen gyűlöletét. Hiszen tudjuk jól, köreikben igencsak nagy népszerűségnek örvendenek azok a szexforradalmár politikusok, megmondóemberek és elfajzott orvosok, akik úgymond dekriminalizálni akarták a pedofíliát. Akik szerint minél alacsonyabban kellene meghatározni azt az életkort, amely elérésekor már büntetlenül megpróbálkozhatnak az erre hajlamosak kicsikarni a gyermek beleegyezését undorító vágyaik kiélésébe. Sőt, igyekeznek betegségnek titulálni ezt az aberrációt, mert a beteg ember sajnálatot érdemel, nem büntetést. Ezért volt már álságos az a hisztéria is, amit az emlékezetes Kaleta-ügyben keltett az álbaloldal.

 

Cohn-Bendit elvbarátai régen elveszítették hitelességüket ebben a kérdésben. Mivel azonban az európai dilivonat több vagont is közlekedtet gender, LMBTQ, nemváltoztatás és egyéb szexuális eltévelyedések témaköré­ben, ujjongva ugrálnak fel a szerelvényre magyar politikai kalandorok is. A gyermekvédelmi törvény is ezért került a célkeresztjükbe, mert abban bíztak – kiderült azóta, helyesen –, hogy ha alaptalanul is, de sikerül megvádolni a Fideszt a homoszexualitás és a pedofília összemosásával, arra érzékenyen reagál majd az uniós politikai elit, újabb támadás lehetőségét teremtve meg a nemzeti kormány ellen. És ne legyen kétségünk, ezért estek neki Böjte Csabának, ezért pocskondiázzák rajta keresztül a katolikus egyházat, a kormányt és végső soron magát Orbán Viktort, mert a sok vereségtől teljesen szétesett ellenzék már csak valami kívülről érkező csodában bízik. De mély sajnálatukra Csaba testvér derűsen mosolyog ezen az egészen.

Borítókép: Böjte Csaba ferences szerzetes (Fotó: Magyar Kurír)

Gajdics Ottó – www.magyarnemzet.hu

 

 

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »