Craiova vendégeként zárják a felsőházi rájátszást (Labdarúgás, SuperLiga)

Craiova vendégeként zárják  a felsőházi rájátszást (Labdarúgás,  SuperLiga)

Idegenben zárja a SuperLiga felsőházi rájátszását a Sepsi OSK, amely szombaton 21 órától az Universitatea Craiova otthonában lép pályára a tizedik fordulóban. Az utolsó játéknapot megelőzően az olténiai és a sepsiszentgyörgyi csapatnak is van matematikai esélye a második, illetve a negyedik hely megszerzésére.

A székelyföldi csapat ebben az idényben mindhárom mérkőzését elvesztette a craiovai együttes ellen. Az alakulatok legutóbb egy hónapja mérkőztek meg, akkor a Constantin Gâlcă irányította gárda három ponttal távozott Sepsi­szentgyörgyről (1–3). Ezt megelőzően február elején találkoztak, amikor az Universitatea Craiova szintén győzött a Sepsi OSK Arénában (1–3). A csapatok eddig huszonegyszer néztek farkasszemet az élvonalban, a piros-fehérek hatszor, a kék-fehérek pedig tízszer örülhettek, illetve ötször döntetlent játszottak.

Hírdetés

„Mindent megteszünk annak érdekében, hogy ezt a mérkőzést is megnyerjük, így maradhat esélyünk elcsípni a negyedik helyet. Az öltözőben a hangulat remek, az utolsó kiszállást is igyekszünk pontokkal zárni, vezetőedzőként csak erre gondolok, ezt a játékosoknak is jeleztem. Izgalmasnak ígérkezik a Kolozsvári CFR–FC Farul Constanța találkozó is, mindkét együttesnek fontos a diadal, előbbinek a második pozíció bebiztosítása, míg utóbbinak a negyedik helyezés megőrzése miatt. Szükségünk van a győztes mentalitásra, az kell járjon a fejünkben, hogy odamegyünk és nyerünk. Mindig hittünk az esélyünkben, ennek köszönhetően mozdultunk el a felsőházi rájátszás utolsó helyéről, ami nem volt könnyű, hiszen többször ellenszélbe ütköztünk” – mondta Bernd Storck.

A vezetőedző hozzátette, harcos és karakteres alakulatuk van, amely mindig megfelelően tudott reagálni a kialakult helyzetekre. A német szakember szerint számukra a siker kulcsa az volt, hogy hittek magukban és soha nem adták fel. Kiemelte, a legutóbbi két hazai mérkőzésüket elvesztették az Universitatea Craiova ellen, viszont meg szeretnék szakítani ezt a sorozatot, ehhez pedig kevesebbet kell hibázniuk, hiszen a rivális remek támadó játékosokkal rendelkezik, Alexandru Mitriță az előző fordulóban mesterhármast szerzett.

A playoff utolsó, 10. fordulójának programja: Kolozsvári CFR–FC Farul Constanța (szombat, 21 óra), Universitatea Craiova–Sepsi OSK (szombat, 21 óra), FC Rapid–FCSB (vasárnap, 21 óra). (miska)


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »