Copus Cup a Laborc folyón

Copus Cup a Laborc folyón

Az elmúlt évekhez hasonlóan, most is a Laborc folyó közel 1 kilométeres versenyre kijelölt partszakaszán kerül megrendezésre szeptember 4-én (szombaton, LRÚ-plávaná ) és 5-én (vasárnap, LRÚ-Feeder) a sporthorgászok rangos, országos sportversenye.

Az első napon az úszós versenyszámra kerül sor, amelyen az országos bajnokság második osztályában szereplő nagykaposi Maros Mix Tubertini sporthorgász-egyesület versenyzői természetesen most is ott lesznek, két csapatot is indítva. Az első csapatban Fleischer Bertalan, Petőcz Károly és Petőcz Tamás, míg a másodikban Magyar Zoltán, Timko Péter és Rusnák Martin képviselik az Ung-vidékieket. A Feeder versenyen a nevezettek közül kerül majd ki a rajthoz állók névsora.

Hírdetés

Az úszós számban az első fordulóra 9 és 12, valamint 13 és 17 óra között kerül sor. Ebben a versenyszámban tavaly egyéniben Petőcz Károly és a csapat is 3. helyen végzett. A Feedereseknél egyéniben Magyar Zoltán címvédőként indulhat. Vernárszky Gyula, az egyesület vezetője, egyben a seregszemle főszervezője lapunknak adott nyilatkozatában elmondta, amennyiben mindkét számban megismétlik sikerüket, az mindenképpen felülmúlja várakozásaikat, de a dobogós helyezéssel is elégedettek lesznek. 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »