Conte: a visegrádi országok nem segítenek Olaszországnak

Conte: a visegrádi országok nem segítenek Olaszországnak

Giuseppe Conte érkezik

A visegrádi országok migrációs politikáját bírálta Giuseppe Conte olasz miniszterelnök szombaton Rómában,  a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) párttalálkozóján, amelyen délután Orbán Viktor magyar miniszterelnök is felszólal.

Giuseppe Conte egy órás felszólalásának elején rögtön a migráció kérdéséről beszélt.

Kijelentette Olaszország „ritkán kapott támogatást a visegrádi országoktól”. Úgy vélte, ez azzal magyarázható, hogy a visegrádi országok „nacionalista iránya nagyon zárt”, már-már az „elszigetelődést” súrolja.

„Ez az út pedig a gyakorlatban nem járható, mivel ha akarjuk, ha nem, ma már integrált politikai, gazdasági, kulturális rendszerben élünk Európában” – hangoztatta az olasz miniszterelnöktől.

A szavait kezdetben bekiabálásokkal kísérő közönségnek Giuseppe Conte azt mondta, kérdezzék meg Orbán Viktort, miért nem követte Matteo Salvinit, a Liga olasz jobboldali párt vezetőjét, és miért nem lépett ki az Európai Néppártból. Conte hozzátette, Jaroslaw Kacynskinek, a lengyel Jog és Igazságosság párt vezetőjének is feltehetik ugyanezt a kérdést, hogy miért nem követte Európában Matteo Salvinit. „A Liga elszigetelve találta magát, nála is jobboldalibb erők hagyták magára a visegrádi országokból” – jelentette ki a római miniszterelnök.

Hírdetés

Giuseppe Conte visszautasította azokat – a közönség soraiból  is elhangzott – vádakat, miszerint elárulta és eladta Olaszországot Merkelnek és Macronnak. Kijelentette, hogy mindig is Olaszország érdekeit képviselte, és olasz miniszterelnökként figyelembe kell vennie, hogy Európa jelenleg kész megérteni az olaszországi igényeket és segíteni a migrációs megoldásban.

Conte arra utalt, hogy az Európai Bizottság, valamint Franciaország és Németország közös megállapodásra készül Olaszországgal a földközi-tengeri útvonalon az olaszországi partokra érkezők szétosztásában. Kifejtette, az érkező migránsoknak az EU 28 tagállama közötti szétosztása egyrészt csökkenti az egyes országokra nehezedő terhet.

Másrészt – tette hozzá – a szétosztásnak minden tagállamot érintenie kell, mivel „ha Európában vagy, elfogadod a jót és a rosszat is!”. A közönség tiltakozására Conte hangoztatta, hogy „Olaszországba se jöhet be akárki”.

Giuseppe Conte leszögezte, hogy hiába vezeti az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a balközép Demokrata Párt (PD) közös kormányát, nem számít baloldali kormányfőnek.

Hangsúlyozta, hogy soha egyetlen pártnak sem volt a tagja. Kijelentette, hogy magát „kereszténynek és demokratának” tartja.

Az olasz miniszterelnöknek Bruno Vespa ismert olasz politikai újságíró tett fel kérdéseket.

Giuseppe Conte a FdI római párttalálkozóján vett részt, ahova még a szeptember eleji olasz kormányváltás előtt kapott meghívót. Az Atreju nevű jobboldali politikai találkozó szombat délutáni szekciójába Orbán Viktor magyar miniszterelnök kapott meghívást.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »