Colleen Bell a szőnyeg szélére áll Washigtonban

Colleen Bell budapesti amerikai nagykövet szerdán konzultációra utazik Washingtonba, ahol Victoria Nuland Európa-ügyi helyettes államtitkárhoz lesz hivatalos. A Magyar Idők szerdai számában írja, hogy Victoria Nuland szerint Bell „puha”, nem elég konfrontatív, és ezért is akar vele találkozni.

Magyar Menedék - Pogány Biblia

Hírdetés

A lap emlékeztetett arra, hogy Colleen Bell a Corvinus Egyetemen elmondott felszólalásával nem tartalmilag keltett feltűnést, hanem azzal, hogy hosszú szünet után újrakezdte a magyarországi demokráciával, a sajtószabadsággal, a korrupcióval kapcsolatos amerikai kritikák sorát. Mint ismeretes, Bell egyebek mellett a következők miatt tett szemrehányást: a magyarországi korrupció „szerinte súlyos aggodalmakra ad okot”, a kormány „keménykezű taktikát” folytat a civil szervezetekkel szemben, korlátozza az igazságszolgáltatás, beleértve az Alkotmánybíróság szerepét, valamint a médiaszabadságot, továbbá „egyesek intoleráns módon szólnak a menekültekről”. A bírálatokra válaszul Szijjártó Péter külügyminiszter leszögezte: a felvetett kérdéseket Magyarország az EU-val vitatja, illetve vitatta meg, és azokat le is zárta. A lap értesülései szerint az amerikai bírálatok mostantól újra rendszeressé válhatnak.

(MTI)


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »