Civil szervezet: aggasztóan magas Romániában a serdülőkori terhességek száma

Civil szervezet: aggasztóan magas Romániában a serdülőkori terhességek száma

Továbbra is aggasztóan magas a serdülőkori terhességek száma Romániában – hívta fel a figyelmet Gabriela Alexandrescu, a Mentsétek meg a gyerekeket nevű civil szervezet ügyvezető elnöke kedden egy bukaresti konferencián.

A 2019-ben feljegyzett 200 ezer romániai szülés közül 750-nél az anya 15 évesnél fiatalabb volt, közülük 29 már a második gyermekét szülte, adta hírül az MTI. Csaknem 18 ezer esetben az anya 15 és 19 év közötti volt, közülük 3851 a második, 710 a harmadik, 70 a negyedik, 11 pedig az ötödik gyermekének adott életet. A 15 év alattiaknál Románia első helyen áll Európában – mutatott rá a szervezet vezetője.

Hírdetés

Az általa ismertetett tanulmány rávilágított: az Európai Unióban a 15 évesnél fiatalabb serdülők terhességeinek 40 százalékát Romániában jegyzik fel, míg a 19 év alatti terhességek 23 százaléka kerül ki Romániából.

Alexandrescu emlékeztetett: Európa-szerte Romániában a legmagasabb a gyermekhalandóság, ami szerinte a koraszülöttek magas arányával, vagyis az anyák túl alacsony vagy túl magas korával áll összefüggésben.

A Mentsétek meg a gyerekeket alapítvány 830 berendezést adományozott mintegy száz kórház koraszülött-osztályának, ugyanakkor az anyák egészségügyi és szexuális nevelésében is szerepet vállal. A szervezet eddig mintegy 70 ezer anyának nyújtott – a csecsemők gondozására, a szülés utáni depressziós tünetek enyhítésére, az egészséges életmód kialakítására kiterjedő – segítséget az ország 74 szülészetén.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »