City Sounds Festival – az izgalmas zenék terepe Juhász Katalin2025. 11. 03., h – 13:30
Pénteken, október 7-én kezdődik Pozsonyban a City Sounds fesztivál, a műfajokon átívelő zenék kétnapos seregszemléje. A helyszín ismét a Szlovák Rádió, ahol két koncertteremben zajlanak az események.
A hazai palettáról főleg olyan alkalmi projekteket hívnak meg a szervezők, amelyek tagjai külön-külön is sokat letettek már az asztalra, együtt viszont ritkán lépnek fel. Ettől az esemény még vonzóbb a közönség számára, a zenészek is lelkesen várják egymás koncertjeit, és persze a sajátjukat is.
Az idei két húzónév az izraeli Avishai Cohen, aki Chick Corea zenekarának bőgőseként alapozta meg hírnevét, illetve a német Jazzanova formáció, a kilencvenes évek végi nagy nujazz-downtempo hullám egyik elindítói. De róluk majd később.
Oktató-nevelő tevékenység
A fesztivál külföldi fellépői nyugaton saját rétegműfajuk sztárjainak számítanak, de nálunk még nem lenne kifizetődő önálló koncertet szervezni nekik. Mivel a City Sounds közönsége eleve nyitott, érdeklődő, az elmúlt tíz évben sok előadó itt alapozta meg szlovákiai rajongótáborát, és később klubkoncertre is visszatértek. A szervezők tudatosan nevelik a közönséget, népszerűsítve az izgalmas zenei projekteket.
Mi őket ajánljuk
Ahogy azt Woody Allen mondta: „Jósolni nagyon nehéz, főleg a jövőt illetően”, de azért van egy tippünk a következő nagy befutóra.
A Corto.Alto egy Glasgow-i bázisú projekt, amely a multi-instrumentalista Liam Shortall körül formálódott. Bemutatkozó lemezük, a Bad With Names máris felkerült a tavalyi Mercury Prize shortlistjére az év albuma kategóriában. A formáció neve spanyol eredetű: jelentése „alalcsony-magas”, amely egy szójáték a spanyol zenéhez vonzódó főnök nevére (short-tall).
Ez a játékosság zenei téren is megmutatkozik náluk, hiszen sokfelé kalandoznak, felvillantva a jazz-műfaj lehetséges jövőjét, ahol gond nélkül elfér egymás mellett a hagyománytisztelet és a bátor kísérletezés a hiphop-elemekkel és az elektronikával. Liam Shortall és tettestársai szombaton lépnek fel a City Sounds fesztiválon.
Hazai favoritjaink
A pénteki nap számunkra legkedvesebb programpontja az Andreas Várady Quartet, élén a rimaszombati származású, Írországban befutott ifjú gitárzsenivel, aki tinédzserként a nagy Quincy Jones figyelmét is felkeltette, és akinek pályafutását a kezdetektől figyelemmel kísértük lapunk hasábjain. Andreas még mindig csak 28 éves, de már megvetette lábát a jazz-műfaj legjobbjai között. Nem először lép fel Pozsonyban, bár nyilván lesznek, akik most fedezik fel őt, ezen a fesztiválon.
Szombaton Sisa Fehér koncertjét várjuk fokozott izgalommal. A fiatal énekes/zeneszerző ugyanis idén megkapta az Espirit-díjat, a jazz-műfaj legkomolyabb hazai elismerését Mammatus című albumáért. A cím egy különleges felhőtípusra utal, amely a viharfelhő felszakadása előtt jelenik meg, szimbolizálva a hanyatló társadalmat, de egyben a jövőre vonatkozó reményt is sugallva. A dalok az anyasággal, a környezeti kihívásokkal és társadalmi problémákkal foglalkoznak, Sisa Fehér egészen egyedi módon anya-gyermek szemszögből nyújt betekintést ezekbe a témákba.
Pár szó a világsztárokról
A pénteki húzónév Avishai Cohen izraeli nagybőgős, aki legalább ötödször lép fel Pozsonyban. Ha jó a közönség, dalra is fakad, miközben elképesztő futamokat játszik. Valaha zongoristaként kezdte, majd Jaco Pastoriust hallva basszusgitárra váltott, aztán jött a bőgő, amely remek választásnak bizonyult, mert olyanok kezdtek el kapkodni utána, mint Chick Corea, Bobby McFerrin vagy Herbie Hancock vagy éppen Sting.
Avishai Cohen a jazz-jazzrock fősodrában jegyzett bőgősök nyomdokain jár (Charles Mingus, Dave Holland, Ray Brown, Charlie Haden), de a világzene ösvényein is szívesen kalandozik. Szerzeményeiben arab, andalúz, zsidó dallamok keverednek, mégis hű marad a jazzhez. Most két új zenésszel lép színpadra, úgyhogy fogalmunk sincs, mit várhatunk, bár nála ez a bizonytalanság a legizgalmasabb.
A szombati húzónév, a Jazzanova talán nem is igényel bővebb bemutatást. De azért foglaljuk össze a tényeket.
A 90-es évek végén sokan igyekeztek újraértelmezni a jazz-sztenderdeket elektronikus úton, vagy lebegős szvingek acid-ritmusokkal való keverésével. A Thievery Corporation vagy a Masters At Work lassúbb hiphop-ütemekkel is kísérletezett. A Jazzanova viszont még bátrabbnak bizonyult a fúziózásban. Nekik köszönhetjük, hogy a jazz visszaszivárgott oda, ahonnét a 30-as években elindult: a táncparkettre.
Ez az 1995-ben alakult zenei kommandó mindig is egyfajta életérzés köré szerveződött. És csak úgy mellékesen kitaposták az utat olyanok előtt is, mint DJ Kicks, a Café del Mar vagy a Future Sounds of Jazz. A Jazzanova mind a mai napig friss, üde keveréke a funkos urban tánczenének, a klasszikus, szvinges jazz-nek és magával ragadó soulnak. Szóval nem érdemes kihagyni a pozsonyi koncertjüket – annál is inkább, mivel nálunk még nem láthattuk őket teljes felállásban, csak egy DJ-szett erejéig.
Big respect az eddigiekért
Arra buzdítjuk a még mindig hezitáló Pozsony-környékieket, hogy kóstoljanak bele ebbe a progresszív zenei zajlásba. A szakma évek óta tisztában van vele, hogy ez a bátor kezdeményezés mérföldkőnek számít. A fesztiválnak ma már magyarországi és ausztriai látogatói is vannak. Kifogástalan hangosítással zajlik, a nagyérdemű egyik teremből a másikba átfáradva alig száz métert tesz meg. Még van néhány jegy, csapjanak le rájuk. Annál is inkább, mivel a City Sounds fesztivál jövője a jelenlegi kulturális tárca működése alapján – Woody Allen nélkül is – kérdésesnek tűnik. De ebbe a kérdéskörbe inkább ne csapjunk most bele, inkább élvezzük élőben a világszínvonalú zenét, amíg csak lehet.
Bővebb infók a fesztiválról megtalálhatók itt.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


