Cirkusz van: Az SZFE hallgatói éjjel elfoglalták az egyetemet, és nem engedik be az új vezetést

A hallgatók még a hétfő esti tüntetés után állítottak barikádot. Egyikük közölte: a diákok döntik el, milyen vezetőket, oktatókat engednek be.A Színház és Filmművészeti Egyetemnél (SZFE) tartott hétfő esti tüntetés után az intézmény több hallgatója letáborozott az épületben, majd blokádot állított – derül ki az ATV tudósításából.Szurdi Panni, az egyik diák a csatorna Start című műsorában azt mondta, a diákok döntik el, milyen vezetőket, oktatókat engednek be, és kiket tartanának távol az intézménytől.Az SZFE Vas utcai épületénél hétfő este tartottak újabb demonstrációt, amiért az intézmény szeptembertől alapítványi formában működik tovább. Az alapítvány kuratóriumi elnöke Vidnyánszky Attila lett, akinek kinevezése ellen az egyetem több munkatársa és a diákság is tiltakozott. A hétfői demonstráción elhangzott: a hatalom megszállta az intézményt, amely azért történik, mert a Színművészetiről gondolkodni képes emberek kerülnek ki, “nem pedig droidok”.A tüntetés előtt az SZFE szenátusa és a vezetése is lemondott, mert szerintük az autonómia minden lényeges elemét felszámolták. Vidnyánszky erről később azt mondta: nem örül neki, illetve reméli, hogy “lecsillapodnak a kedélyek, és nagyon hamar érezhetővé tudjuk tenni a pozitív változási folyamatokat”.(HVG)Tovább a cikkhez

Hírdetés


Forrás:szilajcsiko.hu
Tovább a cikkre »