Cirill és Metód: Fico vasfüggönyről és keleti irányú nyitottságról beszélt, Pellegrini szerint az államünnep mindenkié Mészáros Richárd2025. 07. 05., szo – 23:01
A Cirill és Metód ünnepe alkalmából a dévényi várban tartott állami megemlékezésen mindhárom közjogi méltóság – Robert Fico (Smer) kormányfő, Peter Pellegrini államfő és Richard Raši (Hlas) házelnök – is felszólalt.
Fico szerint Cirill és Metód munkássága alapvető szerepet játszott a szlovák nemzeti identitás kialakulásában. Úgy vélte, a tesszalonikai testvérpár nélkül ma nem beszélhetnénk a szlovák államiság kulturális és politikai alapjairól. A miniszterelnök hangsúlyozta: a több mint ezeréves történelmi autonómiahiány ellenére a szlovák nép megőrizte önazonosságát, és ebben a szentek örökségének döntő szerepe volt.
A kormányfő bírálta azokat, akik nem támogatják állami szintű elismerésüket, és „értékalapú gondolkodás” hiányát vetette a szemükre. Megjegyzéseiben aktuálpolitikai kontextusba helyezte a történelmi témát: „új vasfüggöny” kialakulásáról, keleti irányú nyitottságról, valamint a párbeszéd és békés együttműködés fontosságáról beszélt.
Fico kitért az alkotmánymódosítás kérdésére is. Reményét fejezte ki azt illetően, hogy szeptemberben a parlament „józan ésszel” támogatja majd a javasolt változtatásokat. A „mértéktelen liberalizmust” társadalomrombolónak nevezte.
Pellegrini: Az állami ünnepek mindenkié
Pellegrini leszögezte, az állami ünnepek nem lehetnek senki kizárólagos tulajdonai. Beszédében kiemelte: ezek az ünnepek mindannyiunké, és közösen alkotják nemzeti identitásunk sokszínű mozaikját. Szerinte nem szabad csak a számunkra kedves ünnepeket kiemelni – minden ünnep fontos, mert különböző értékeket képviselnek.
„Ha egy ateista vagy liberális képes méltó módon megünnepelni Cirill és Metód napját, akkor egy konzervatív is meg tudja ünnepelni május 1-jét, és a baloldal is méltósággal emlékezhet november 17-ére” – fogalmazott Pellegrini. Azt is hangsúlyozta, hogy Cirill és Metód meghonosították a szláv nyelvű liturgiát, és ezzel évszázadokkal előrébb vitték a szlovák nép kulturális fejlődését.
Beszédének második részében a közéleti nyelvhasználat kérdésére tért ki, és elutasította a megosztó, durva retorikát. Felhívta a figyelmet a jövőépítés felelősségére, és arra ösztönzött, hogy az ünnep ne csak emlékezés, hanem előretekintés is legyen.
Raši: A valódi hazafi lehet egyben büszke európai is
A házelnök Cirill és Metód példáját a tudás és a párbeszéd szimbólumaként említette. Kiemelte a glagolita ábécé és a szláv írásbeliség kialakítását, valamint azt, hogy a testvérpár a helyi hagyományokat tiszteletben tartva hozott létre kulturális újításokat.
Raši az oktatás szerepét hangsúlyozta, amely szerinte a legnagyobb befektetés a jövőbe. Kiemelte a nemzetek közti egyenlőséget, a szabadság és humanizmus értékeit, amelyek szerinte nem ellentétesek a hazaszeretettel. Úgy fogalmazott: a valódi hazafi lehet egyben büszke európai is.
(mr)
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »