Cirill atya levele az érsekújvári magyaroknak: Porciunkula ünnepén a magyar hívek érdekei háttérbe szorulnak Száz Ildikó2025. 07. 29., k – 13:08 Érsekújvár |
Augusztus 1-jén Érsekújvárban, a ferencesek templomában is megünneplik az assisi Angyalos Boldogasszony templom felszentelését. A zarándoklatra érkezőknek, lelkiatyáknak és ferences testvéreknek címzett levelében Kovalcsik Zoltán Cirill ferences atya többek közt arra emlékezteti a híveket, hogy egykor másképpen ünnepeltek együtt.
A szlovák ferences rendtartomány 2023-ban visszavonta lelkipásztori megbízását Cirill atyának, így a mostani Porciunkula ünnepén már nem lesz jelen az érsekújvári hívek körében, akiket két évtizeden át szolgált.
„Augusztus elsején déltől szentgyónásra, öttől keresztútra, majd fél héttől szentmisére hívják a magyar híveket. Ezt a szentmisét Márk plébános atya fogja szolgálni. Szívesebben írnám, hogy szeretettel várlak Benneteket, de ez két éves száműzetésem óta lehetetlen. Augusztus 1-jével távozik Érsekújvárból az engem száműző házfőnök, de az idei ünnepet még ő készítette elő”
– fogalmazott Cirill atya.
Nehezményezi továbbá, hogy csak szlovák nyelven készült plakát az eseményhez, holott magyar zarándokokat is várnak. Nemtetszését fejezte ki amiatt is, hogy augusztus 1-jén magyar nyelven csak a plébániatemplomban lehet gyónni, azaz a ferences ünnepre érkező magyarok a ferences templomban nem gyónhatnak magyarul, mint ahogy az eddigi ünnepek alkalmával.
„A meghívón nem olvasható a magyar szentmise utáni szentségimádás, melynek nagy hagyománya van. Ennek ideje már alig negyven percre zsugorodott a szlovák nyelvű javára” – áll a levélben, amelyben Cirill atya kitér arra is, hogy a hagyomány szerint augusztus 2-án is szokott lenni szentmise, de erről most szó sincs.
„A plakát egy olyan folyamat része, amelyben a magyarok kiszorítása zajlik”
– véli Kovalcsik Zoltán Cirill atya. Utal azokra a magyar foglalkozásokra is, amelyeket nem engedtek a közösségi teremben megtartani annak foglaltságára hivatkozva, holott a terem üres volt. Mindezen sérelmek ellenére arra ösztönzi a magyar híveket, vegyenek részt minél nagyobb számban a Porciunkula ünnepén, mert most sokkal többet jelenthet a jelenlétük, mint korábban.
Kovalcsik Zoltán Cirill OFM, az újváriak száműzött ferences papja aláírással fejezte be a levelét, amelyet július 28-án a jelenlegi tartózkodási helyén, Budán fogalmazott meg, és ezt követően hozzánk is eljuttatott.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


